A szombat esti, közelgő díjátadó gála mágnesként vonzza a hírességeket Moszkvába, ahol hivatalosan is véget ér a 34. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál. Pénteken érkezett többek között Charlotte Rampling és Catherine Deneuve az orosz fővárosba, én pedig három napja Peter Greenawayjel reggelizek, bár a legendás brit rendezőnek tudtommal nincs hivatalos jelenése a fesztiválon. Az már kevésbé volt meglepő, amikor egy csütörtök esti koktélpartin Nyikita Mihalkov is befutott, a fesztivál igazgatójaként ez talán el is várható volt tőle – igaz, a dresszkódot sajátosan értelmezte, matrózsapkában szalutált a vendégeknek.

De nem ez volt az egyetlen furcsaság az elmúlt napokban a fesztiválon, kis híján botrányba fulladt például a mexikói versenyfilm, az Expiration date vetítése. A dráma egy eltűnt férfiről szól, akit anyja kétségbeesetten keres, s nyomozásába belekeveredik egy gyanúsan viselkedő szomszéd lány és egy, a patológián lebzselő férfi. A rendező Kenya Márquez a hagyományos bűntörténetet úgy gondolta feldobni, hogy a három választott főszereplő szemszögéből is megmutatja az eseményeket, s a kirakó kockái ezzel állnak össze a néző számára. De nem az orosz nézőéké, akik nem értették a dramaturgiát, s előbb csak szórványosan, majd mind hangosabban közbekiabáltak, s egyre intenzívebben elégedetlenkedtek. Mint kiderült, azt hitték, a gépész összekeverte a filmtekercseket, s rossz sorrendben vetítette le őket, ezért nem lineáris a történet. Reakciójuk azért volt meglepő, mert ezt a technikát számos rendező alkalmazta fősodorbeli kereskedelmi alkotásokban is, csakúgy, mint szerzői berkekben a szintén mexikói Alejandro González Iñárritutól kezdve Quentin Tarantinóig. Egy orosz kolléga viszont megnyugtatott, hogy azért ez nem hétköznapi viselkedés Moszkvában sem. Elmondása szerint egy tavalyi orosz sikerfilmnek például hasonló struktúrája volt, azok a vetítések mégis zavartalanul folytak, igaz Antonio Médeájának egy néhány évvel ezelőtti retrospektív vetítése viszont hasonlóképpen kifogott a közönségen.

Értették viszont, s talán a legnagyobb lelkesedéssel fogadták a török-olasz rendező Ferzan Özpetek legújabb filmjét. A Magnificent presence ravasz módon egy szellemtörténet keretbe helyezi a klasszikus szerzői stílusjegyeket, s Özpetek kiválóan játszik a műfajokkal, miközben romantikus, humoros, mélabús története nem lóg ki egy másodpercig sem az életművéből. A film egy ambiciózus, Fellini ihlette, fiatal művészről szól, aki egy új albérletébe költözve rémülten tapasztalja, hogy szellemek lakják a házat. Hamarosan megtudja, hogy a tragikus sorsú, egykor híres művészek elintézetlen dolguk miatt maradtak világunkban.
Hogy Özpetek nyeri-e a fődíjat, vagy díjazzák-e egyáltalán Moszkvában, az szombat este derül majd ki. Kétségtelen viszont, hogy Szabó István mellett csak a déli rendező igazán jegyzett nemzetközi filmes berkekben a versenyprogramból. Szabó filmjét a helyi lapok egyértelmű esélyesnek nevezik, megemlítve fesztiválmúltját, s kiemelve Helen Mirren alakítását. Az Oscar-díjas színésznő elismerése csak azért lenne furcsa döntés, mert gyakorlatilag ő az egyetlen sztár a mezőnyben, így több mint nyilvánvaló lenne a többiek előtti kitüntetése.

Szabó esélyeit növelheti, hogy a fesztiválközpontban kihelyezett értékelő táblán toronymagasan a legjobb pontszámmal szerepelt az Özpetek-film vetítése előttig. Többen ugyanakkor a kritikusok között túl tradicionálisnak találták Az ajtót, s ez kellő ellentmondást szül, hogy biztosat csak a díjkiosztó után mondhassunk.