Magyar siker a Bach-versenyen

Grund
Forrás: MTI
2012. július 15., 16:00
Két magyar muzsikus is a legjobbak között végzett a szombaton véget ért lipcsei Nemzetközi Johann Sebastian Bach Versenyen, Szigetvári Dávid tenor az énekesek kategóriájában az első díjat, Rohmann Ditta pedig cselló kategóriában a második díjat szerezte meg.

A németországi városban – ahol Johann Sebastian Bach csaknem 30 évet élt – 1950-ben rendezték meg először a 18. századi barokk zeneszerzőről elnevezett versenyt. Az idén 23 országból összesen 112 művész jutott túl az előválogatáson. Az ének kategóriában 56 előadó került be az első fordulóba. A döntőben már csak hárman maradtak. Az első díj nem csupán 10 ezer eurót és hatalmas kitüntetést jelent, hanem ajtókat is megnyit – mondta Szigetvári Dávid vasárnap. Hozzátette: a zsűri döntése egyben visszaigazolás is arról, hogy jól végzi a munkáját.

Hirdetés

Az ének kategóriában a második díjat Benno Schachtner, a harmadik díjat Matthias Winckhler kapta meg.  Rohmann Ditta 33 művész közül nyerte meg cselló kategória 7500 euróval járó második díját. Az első helyen a kínai Csu Pej-liang (Zhu Beiliang), a harmadik helyen a francia Clara Pouvreau végzett.  Rohmann Ditta elnyerte az Odera menti Frankfurtban működő Carl Philipp Emanuel Bach zenei társaság különdíját is, amellyel egy frankfurti koncert is jár. Rohmann a versenyen modern csellót használt barokk hangolással és barokk vonóval. Fassang László csembaló-, illetve fortepiano-kíséretével három Bach-szvittel versenyzett, a döntőben pedig Beethoven-művet is megszólaltatott.

A versenyt 1996 óta kétévente tartják meg, rotációs rendszerben egyszer ének, cselló és orgona, másszor zongora, csembaló és hegedű kategóriákban, vagyis minden kategória négyévente kerül sorra. A versenyen fiatal művészek, 16 és 33 éves kor közötti előadók indulhatnak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ősszel kerül a mozikba Antal Nimród Metallica-filmje: a koncertfelvételek és fikciós részek vegyítésével készült produkció 3D-ben lesz látható. Tovább

A cannes-i filmfesztiválon jelenleg amerikai, japán, francia esélyekről beszél a szakma. A Coen testvérek és Asghar Farhadi remek alkotása egyaránt megérdemelné a fődíjat. Tovább

Ugyan megkésve, de Vidnyánszky Attila közleményben határolódott le Kerényi Imre homofób megjegyzésétől, amellyel az Alföldi Róbert által vezetett Nemzeti Színházat illette. Tovább

A kommunizmus üldözötteinek alakja, de a híres cseh irónia is színpadra kerül a Csekkold! – kortárs cseh színházi fesztiválon. Tovább

Újra a kultúra európai hírű központjává válhat a fertődi Esterházy-kastély – jelentette be a Forster Központ elnöke, Cselovszki Zoltán kerítésmászás után. Tovább

Időpont
2013
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS