„Ócska provokáció, nyíltan rasszista és Magyarország-ellenes, vét az európai értékek és a kisebbségek, elsősorban a romák méltósága ellen” – fogalmazta meg véleményét az október 7-én a linzi Régi Városházán nyíló kiállításról Szalay-Bobrovniczky Vince. Julius Stieber kulturális igazgatónak írt levelében, melyet az MTI-hez is eljuttatott, egyebek közt leírta, hogy tiltakozása főként a „nyíltan diszkrimináló” kiállítás ellen irányul.

Emellett érthetetlennek és nyílt sértésnek nevezte a helyszínválasztást, felidézve, hogy Magyarország jó kapcsolatokat kezdeményezett Linzcel, és néhány hónapja magyar turisztikai fesztivált is rendeztek a városban. A nagykövet az ügyben levelet intézett Heinz Fischer osztrák elnökhöz is, arra kérve, hogy ő is utasítsa el a kiállítást. Tiltakozását eljuttatta az osztrák külügy-, belügy- és kulturális miniszternek, továbbá Felső-Ausztria tartományfőnökének.

Steiber az MTI-nek telefonon nyilatkozva azt mondta: nézetük szerint a kiállítás nem magyarellenes és rasszista, hanem politikai művészet, amely a karikatúra és a szatíra eszközeivel él. A képeket nem „egy az egyben” kell felfogni, a művészi túlzás eszközeit használják – mondta. Az igazgató közölte: A gondolat szabad – Művészeti alkotások a romák európai diszkriminációjáról című kiállításon nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára és más európai országokra is utaló alkotások láthatók. Legitim művészeti eszközöket használó kiállításról van szó, amely „nem Magyarország, hanem egy olyan politika ellen irányul, amelyet a művész rossznak talál” – jelentette ki. Mint mondta, a mintegy harminc képből legfeljebb haton található utalás Magyarországra. Hozzátette: más országok részéről nem érkezett tiltakozás.

Szalay-Bobrovniczky Vince szerint ugyanakkor egyértelmű a kiállítás magyar- és romaellenes éle, ezért nem is csoda, hogy mások nem tiltakoztak. Mint elmondta, az egyik legkirívóbban rasszista plakát a cigánypecsenye kapcsán űz gúnyt a romákból. Hozzátette: véleményét osztja Rudolf Sarközi, az ausztriai roma szervezetek vezetője, akivel telefonon egyeztetett. Szalay-Bobrovniczky úgy látja, egyértelmű, hogy a szocialista linzi városvezetés a művész politikai-ideológiai kötődései miatt nem hátrál ki a „súlyos ferdítésekkel és diszkriminációval teli” projekt mögül, pedig ezek az alkotások „nem Magyarországra, hanem az azokat bemutatókra hoznak szégyent”.

Az alkotó, Marika Schmiedt honlapján található meghívó szerint a kiállítást Linz városa és Josef Weidenholzer osztrák szociáldemokrata európai parlamenti képviselő kezdeményezésére ismétlik meg, azután hogy az első, szabadtéri tárlatot áprilisban „magyar nacionalisták megrongálták”.

Az igazgató az MTI-nek nyilatkozva kijelentette, a Régi Városházán tartandó kiállítás megrendezésével a szabad véleménynyilvánítást és a kisebbségek jogait kívánják támogatni. Egy tévedés révén az előző kiállítást a rendőrség eltávolította, a városháza azonban jelezni akarja, hogy nem fogadja el a képek eltávolítását – mondta.