Megduplázódott a pozsonyi vár látogatottsága

Grund
Forrás: MTI
2012. augusztus 06., hétfő 16:25
Kétszer annyi látogatót fogadott július végéig az idei nyári szezonban a pozsonyi vár, mint egy évvel korábban – közölte Sturmankin Artúr, a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) szóvivője hétfőn.

A pozsonyi vár kiállítótermeiben az állandó történeti kiállítás mellett több időszaki tárlatot is fenntart a Szlovák Nemzeti Múzeum. A kiállítások közül jelenleg az egyik legnépszerűbb a tűzkárt szenvedett krasznahorkai vár – május óta itt kiállított – múzeumi tárlata, valamint Anton Schmidt barokk festő Szűz Mária mennybemenetele című oltárképe, amely szintén időlegesen kapott helyet a várban.

A krasznahorkai várat bemutató tárlat összeállítói Krasznahorkának a márciusi tűzeset utáni hangulatát próbálták bemutatni. Ezt az igyekezetet tükrözi, hogy a tárlaton a gótikus vár és a reneszánsz melléképület épségben maradt kiállítási tárgyai mellett a részben a tűz martalékává vált műtárgyak is megtekinthetőek. Az SNM szóvivője szerint valószínűleg éppen a krasznahorkai tárlat, valamint a vár épületének tavaly befejeződött felújítása állhat a látogatók számának emelkedése hátterében.

„Míg tavaly július végéig mintegy nyolcezer fizető látogatót fogadtak a várban látható tárlatokon, az idei nyári szezonban már mostanáig több mint 16 ezer jegyet adtunk el” – hangsúlyozta Sturmankin Artúr. Hozzátette: bár a múzeum pontos kimutatással nem rendelkezik arról, honnét érkeznek a látogatók, a hosszú távú tapasztalat azt mutatja, hogy a hazai turistákon kívül a Magyarországról, illetve Csehországból érkező vendégekből van a legtöbb.

Az idei első félévben az SNM pozsonyi múzeumainak több mint 110 ezer látogatója volt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A cseh könyvszakma tart az Amazontól, és a könyvek áfájának emelését is megsínylették. A prágai könyvfesztivál magyar vendége Esterházy Péter volt. Tovább

Vázlatos útiterv, véletlenek és kanapészörf: bemutatták Lantos Gábor 100 nap északon című, napokban megjelenő könyvét. Tovább

Nem kolbászmustra: a vezető hazai fesztiválok mércéjével mérve is megállta a helyét a Pécsett megrendezett Zsolnay Fesztivál. Tovább

Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább

2

A Fonogram – Magyar Zenei Díjat, valamint a VOLTFolió-díjat idén közös gálaesten adják át. Bódi László Cipő előtt posztumusz életműdíjjal tisztelegnek. Tovább

Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS