Megnyílt a Katolikus Könyvnapok

Grund
Forrás: MTI
2012. május 24., csütörtök 13:42
Hat könyvkiadó mintegy ötszáz kiadvánnyal vesz részt a csütörtökön megnyílt 6. Katolikus Könyvnapokon Székesfehérváron.

A Szent István Művelődési Házban rendezett kétnapos eseményt Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, az emberekben nagy az érdeklődés a hittel, a vallással, az élet értelmével kapcsolatban. Sokan megpróbálnak üzeneteket megfogalmazni e témákban, azok azonban sokszor tévesek vagy „pillanatnyi érdekeket szolgálnak". Ezért a könyvnapokkal igyekszenek útbaigazítást nyújtani a biztos és hiteles források felé. – A mai kor embere keveset olvas, megváltozott a viszonya a könyvhöz. Máshogy hat az emberre a könyvben lévő ismeret, mint ami az interneten hűvösen, objektív módon fellelhető. A könyv ezért alkalmas a bennünk ébredő kérdésekre válaszokat adni – fogalmazott.

Jakubek Tiborné, a művelődési ház igazgatója elmondta, szeretnék felhívni a figyelmet az olvasás értékére. Hat kiadót hívtak meg, amelyek „a legnagyobb mennyiségben és a legjobb minőségben tudnak katolikus és vallási témájú kiadványokat megjelentetni”. A két nap alatt mintegy 500 könyvet mutatnak be.

A programkínálatból kiemelte Lackfi János író, költő, műfordító és Juhos-Kiss János tanár, költő, szépíró és újságíró közönségtalálkozóját, valamint a Székesfehérvári Egyházmegyei Gyűjtemény legújabb kiadványainak bemutatóját. Utóbbiból Mózessy Gergely gyűjteményigazgató a Prohászka-tanulmányok 2009–2012, Smohay András múzeumigazgató pedig a Károly Róbert és Székesfehérvár című könyvet ajánlotta az olvasók figyelmébe.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Éppen pünkösdkor jelent meg Koinónia címmel Horváth Barna (1936–2009) református esperes életműsorozatának harmadik kötete, tizenkét teológiai tanulmány. Tovább

Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

20

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS