Megnyílt a Saramago kultúrház Lisszabonban

Grund
Forrás: MTI
2012. június 14., csütörtök 17:55
Két évvel az irodalmi Nobel-díjas José Saramago halála után felavatták a Saramago Alapítvány központját Lisszabonban.

A portugál főváros központjában álló házat António Costa polgármester nyitotta meg a nyilvánosság előtt. A megnyitó alkalmából a 2010-ben, 87 éves korában elhunyt író életét és műveit bemutató időszaki kiállítást rendeztek be, amely június 30-áig ingyenesen látogatható.

Az ünnepségen Costán kívül megjelent Pilar del Río, Saramago özvegye és az alapítvány elnöke, valamint tucatnyi portugál személyiség a politika, irodalom, kultúra területéről.

A kultúrházban állandó kiállítás is helyet kap, amelyen az író könyveit, kéziratait, audio- és videofelvételeket, fotókat, publikációkat és egyéb dokumentumokat láthatnak az érdeklődők. A ferrarai gyémántpalotát idéző, 1953 óta álló épületben Saramago különböző nyelveken megjelent kötetei is megcsodálhatók. Az egyik szobában berendezték az író első dolgozószobáját, amelyben olyan személyes tárgyak is helyet kapnak, mint például írógépe és szemüvege.

A ház előtt helyezték végső nyugalomra a két éve elhunyt írót. Hamvait egy százéves olajbogyófa alá temették, amely Saramago gyermekkorának is tanúja volt: a növényt az író születésének helyéről, Azinhagából szállították Lisszabonba, hogy elültessék az alapítvány központja előtt álló parkban. A fa mellett két emléktáblát és egy márványpadot is elhelyeztek.

Saramago 2010. június 18-án leukémiás megbetegedés következtében hunyt el a Kanári-szigeteken. Az 1998-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett író 1993 óta élt ott Pilar del Río spanyol fordítóval.

Hirdetés
Címkék
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újra a kultúra európai hírű központjává válhat a fertődi Esterházy-kastély – jelentette be a Forster Központ elnöke, Cselovszki Zoltán kerítésmászás után. Tovább

A cseh könyvszakma tart az Amazontól, és a könyvek áfájának emelését is megsínylették. A prágai könyvfesztivál magyar vendége Esterházy Péter volt. Tovább

Vázlatos útiterv, véletlenek és kanapészörf: bemutatták Lantos Gábor 100 nap északon című, napokban megjelenő könyvét. Tovább

Nem kolbászmustra: a vezető hazai fesztiválok mércéjével mérve is megállta a helyét a Pécsett megrendezett Zsolnay Fesztivál. Tovább

Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább

Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS