Megújult a templom

WA
Forrás: MTI
2012. június 23., szombat 22:28
Befejeződött a pátyodi görög és római katolikus templom felújítása. Az imaházakat a két történelmi egyház elöljárói szentelték fel szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.

A magyar-román határ közelében fekvő, 660 lelkes község templomait uniós támogatás és hazai források segítségével újíthatták fel az egyházközségek. A rekonstrukció során elvégezték az épületek külső vakolását és festését, a nyílászárók cseréjét, illetve rendezték, és díszburkolattal látták el környezetüket.

A pátyodi római és a görög katolikus templom felújítására több mint 13, illetve 15 millió forintot fordítottak. A templomokat ünnepélyes szentmise keretében Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye megyés püspöke, valamint Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke szentelte fel és adta át a híveknek.

A község római katolikus temploma az 1830-as években épült, jelenlegi formáját 1861-ben, a helyben élő tót nemzetiségű családok összefogásával nyerte el. Az oltárképet Hám János korábbi püspök ajándékozta a templomnak.

A görög katolikus templom 1891-ben épült, helyén korábban a feljegyzések szerint fatemplom állhatott.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább

1

Magyar Írók Olaszországban címmel tart konferenciát kedden a Magyar Művészeti Akadémia és a Petőfi Irodalmi Múzeum. Sárközy Péter professzort kérdeztük. Tovább

4

Áder János díszvacsorán fogadta hétfőn az Attraction Látványszínház tagjait, valamint Gyurta Dániel úszót, Liszka Eszter tájfutót és Baji Balázs gátfutót. Tovább

Ónodi Eszter már az Arany Nimfával a kezében beszélt a Kultúrgrundnak csillogásról és munkáról, és arról, hogy Monte-Carlóból Erdélybe vezet az útja. Tovább

Jaap Scholten holland író az erdélyi magyar arisztokráciáról írt könyvet: meghurcolásról a kommunizmus alatt és arról, hogy őrizték meg az értékeiket. Tovább

Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS