Méhes László, aki korábban a budapesti József Attila Színház főrendezője, majd igazgatója volt, jelenleg már harmadik darabját – Gogoltól A revizort – rendezi a Komáromi Jókai Színházban. Május eleji kinevezése előtt, még vendégrendezőként, 2009 nyarán a nagy sikert aratott Primadonnákat, majd később A régi nyár című operettet vitte színre.

Az ünnepi évadban sokkal nagyobb feladatok várnak a 60 éves Komáromi Jókai Színházra, mint egy átlagos évadban – hangsúlyozta Tóth Tibor igazgató, hozzátéve: ezért is volt számára fontos, hogy a munkatársak körét bővítsék.

Mint elmondta, Méhes László elsődleges feladatai közé a próbafolyamatok előkészítése, az alkotói stábbal való kommunikáció tartozik majd. – Természetesen szeretném, ha egyéb művészi feladatokból is részt vállalna, hiszen Méhes László színházi szemléletmódja nagyon sok mindenben hasonlít az én látásmódomhoz, s azt gondolom, nemcsak velem találta meg a közös hangot, hanem a társulat színészeivel is – mutatott rá Tóth Tibor.

A revizor próbái már zajlanak a komáromi teátrumban, a darab premierjét a tervek szerint június elsején tartják. Azt, hogy meddig marad műsoron – Botik Linda szerint –, egyelőre nem lehet tudni: ez a darab sikerétől függ majd.
Méhes László színész, rendező 1961-ben született. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, majd a Vígszínházhoz szerződött. Színházi fellépései mellett film- és tévészerepei révén is ismertté vált, rendezéseivel is sikert aratott. A József Attila Színház főrendezője, 2010 júliusától pedig igazgatója volt, az angyalföldi teátrumot 2011. március 31-ig vezette.