Mesterséges hangszála lesz az Oscar-díjas színésznőnek?

BL
Forrás: MTI
2012. augusztus 22., szerda 08:33
Mesterséges hangszál kifejlesztésének tudományos programját támogatja Julie Andrews Oscar-díjas színésznő abban a reményben, hogy egy nap visszanyeri elvesztett hangját és újra énekelhet.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

A programon dolgozó amerikai orvoscsoport azt tervezi, hogy legkorábban jövőre próbálhatja ki klinikai teszteken az elasztikus szintetikus szövetet olyan betegek esetében, akik elvesztették hangjukat.

Julie Andrews torkában 1997-ben cisztát találtak, amelyet eltávolítottak ugyan, de énekelni már nem volt képes. A műhiba miatt több millió dolláros kártérítést kapott. A 76 éves színésznő által vezetett alapítvány támogatja anyagilag a mesterséges hangszál létrehozását célzó programot.

Hirdetés
Julie Andrews
Julie Andrews
Fotó: Europress/AFP

Lehetséges, hogy a brit színésznő lesz az első betegek egyike, akinek egy biogélt befecskendeznek a gégefőjébe azzal a céllal, hogy a valódi hangszálhoz hasonlóan vibráljon – olvasható a The Daily Telegraph brit napilap internetes kiadásában.

A gégén, majd a hangszalagokon átáramló levegő révén képződnek az emberi hangok. A hangképzés legfontosabb szerve a gégében elhelyezkedő páros hangszalag. Amikor a belélegzett levegő keresztüláramlik rajtuk, vibrálnak vagy rezegnek, hogy hangot adjanak. A túlzott használat megterhelheti a hangot, és ez a hangszálak szöveteit károsíthatja.

A hangszalag gél, amelyet Robert Langer professzor csoportja fejlesztett ki a bostoni Műszaki Egyetemen (MIT), a kozmetikai krémekben, gyógyszerekben és orvosi eszközökben már használt anyagon alapul. A laboratóriumi vizsgálatokban ez az anyag a hangszálakba fecskendezve képes volt a sérült szövetet kijavítani.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább

1

Magyar Írók Olaszországban címmel tart konferenciát kedden a Magyar Művészeti Akadémia és a Petőfi Irodalmi Múzeum. Sárközy Péter professzort kérdeztük. Tovább

4

Áder János díszvacsorán fogadta hétfőn az Attraction Látványszínház tagjait, valamint Gyurta Dániel úszót, Liszka Eszter tájfutót és Baji Balázs gátfutót. Tovább

Ónodi Eszter már az Arany Nimfával a kezében beszélt a Kultúrgrundnak csillogásról és munkáról, és arról, hogy Monte-Carlóból Erdélybe vezet az útja. Tovább

Jaap Scholten holland író az erdélyi magyar arisztokráciáról írt könyvet: meghurcolásról a kommunizmus alatt és arról, hogy őrizték meg az értékeiket. Tovább

Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS