Milliárdos az embertelenségben

Könyv

Milliárdos az embertelenségben

rKissNelli

2012. július 13., péntek 15:15

Hazájában, az Egyesült Államokban egyesek prófétának tartják, mások szerint intellektuális blöffhuszár Don DeLillo, és sokan vannak a bölcs középen, akik szerint hibái elismerése mellett fontos amerikai szerző. Magyarul most megjelent kötete, a Cosmopolis (2003) egy kicsit "csinált regény", de a leírások költői szépsége kárpótolja az olvasót.

Nyomtatás

A könyv magyarországi időzítése adta magát, mert a Cosmopolis filmváltozatának is éppen mostanában volt a bemutatója, ez a termékkapcsolás pedig be szokott jönni. A mozi viszont elhasalt, és ez elgondolkodtatja az embert, hogy ezúttal vajon megérte-e a jól bevált recept. Ha már a Libri Kiadó úgy döntött, hogy bevezeti a Magyarországon nagyjából ismeretlen szerzőt a köztudatba, lehet, hogy szerencsésebb lett volna egy fontosabb könyvvel kezdeni.

Ez később akár hátrányt is jelenthet, de nem feltétlenül jóvátehetetlen baj, mert – ha nem is éppen ragyogó könyv – meg lehet szeretni ezen a regényen keresztül Don DeLillo világát. Az életmű ismerőit valószínűleg nem lepte meg a téma: kicsit apokaliptikus hangulatú, de a mindennapjainkból nagyon is ismerős, nyomasztó XXI. századi világ rajzolódik ki a fiatal milliárdos, Eric Packer egy napjának történetéből, és újra nyilvánvalóvá válik, hogy végzetesen rossz irányba halad a társadalom, elnyel minket a pénz, a fogyasztás, a technikai fejlődés és a virtuális valóság örvénye. Kissé közhelyes, mint a regény is itt-ott, cserébe viszont fantasztikusan érzékletesen van megírva a dekadens nagyváros, ami ez esetben New York, a pénzvilág fővárosa. Nem hiába ajánlotta Don DeLillo egyik angol kritikusa, hogy prózaversként olvassuk a szöveget, mert a leírások gyönyörűek és líraiak, összegyúrják a valóságos, hús-vér New Yorkot azzal, amit a szerző lát és érez benne, és ez összességében hihetetlenül pontos és vészjósló képet ad az egész pénz vezérelte, globalizáció sújtotta, embertől elidegenedett mindenségről.

A kötet azt a folyamatot követi végig, ahogy a rendszerbe mindenestől beágyazott Eric Packer levetkőzi az addigi életét (kicsit erőltetett, viszont szintén lélegzetelállítóan megírt allegória: a regény vége felé egyszer szó szerint is meztelenre vetkőzik a főhős az utcán), eljut a személyességig, majdnem a szerelemig is, és valami igazi élményig (még ha az a fájdalom vagy a halál is). Egy olyan ember lesz a végzete, aki ennek a virtuálisan leképezhető és ellenőrizhető rendszernek a gyenge láncszeme, akit éppen ő alkalmazott a cégénél, amíg az illető le nem csúszott, és ki nem szorult a társadalom peremére. Amivel a főhős nem számol, az éppen ez a gyenge láncszem, a szabálytalanság, az asszimetria, amit a saját testében is kimutatnak az orvosi vizsgálatok, és ami megjelenik a japán jen viselkedésében is, de ő nem veszi észre, anyagi értelemben is ezért megy tönkre egyetlen nap alatt.

A regény üzenetét, az Eric Packer által bejárt utat és a leírásokat tekintve nagyon érdekes a könyv, csak egy pár dolgon túl kell jutni az olvasásakor – főleg azon, hogy nem tud megszabadulni az olvasó a „csinált regény” érzésétől. Don DeLillo olyan tiszta fejjel, szisztematikusan építi fel Eric Packer tündöklését és bukását, hogy az ember óhatatlanul arra gondol: a szerző az irodalomkritikusoknak szánta a művét. A filozofikus, és majdnem kivétel nélkül életszerűtlen párbeszédek pedig nem sietnek megcáfolni. Eric Packer és a körvonalakban ábrázolt mellékszereplők nem valódi karakterek, nem szereplői a regénynek, inkább szócsövek és elszenvedői a szerző üzenetének, de ez nem változtat sem a gondolatok aktualitásán, sem azon, hogy időnként tényleg lenyűgöző módon képes kifejezni őket.

(Don DeLillo: Cosmopolis, Libri Kiadó, 2012. 260 oldal, 2990 forint.)

Címkék

könyv, Libri Könyvkiadó, Don DeLillo, irodalom, Cosmopolis