Vegetáriánus ebéd, 2012

Forrás: Orr Máté blogja

Már maga a kiállítótér is szürreális univerzum: a látogató egy bankiroda mindennapjaiba csöppenve találkozik a képekkel, a várakozó ügyfelek foteljei mellett Fülöp Gábor szobrai díszelegnek. A cím elsőre fellengzősnek hat, a kiállítás végére mégis új rétegekkel gazdagodik; Orr Máté képei és Fülöp Gábor szobrai mindenképp sajátos „univerzumot” teremtenek a Commerzbank irodájában. Egyiptomi állatfejű istenekre, merev fáraószobrokra hajazó alakok jelennek meg, absztrakt és hiperrealista elemek keverednek síkban és térben. Orr Máté képein egyszerre van ott a múlt és a jelen: néhol a 17. századi holland festészet, néhol a hiperrealizmus, vagy a nagy előd, Csernus Tibor idéződik fel akkor, amikor a kortárs művészet és a hiperrealizmus eszközeit klasszikus festői attitűddel párosítva hoz létre egy saját világot. Jelen van Egyiptom művészete, a barokk, a reneszánsz, mindez groteszk humorba ágyazva. Kár, hogy a képekből nem derül ki semmi. Még a csodálóit is megtéveszti képeivel, Orr Máté világába nehéz első látásra beleszeretni, pedig tehetsége egyértelmű.

Az egyik forgatókönyv szerint ez a művész izgalmas, érdekes képeket készít tele művészettörténeti utalásokkal, és ezekbe kódol egy kissé szatirikus, ám személyes üzenetet, amelynek megfejtését a nézőre bízza. Sokféle megoldása van egy-egy képrejtvénynek; egy okos festő szép képeket fest.

De mi van akkor, ha ez az okos festő úgy döntött, hogy jól megtréfál mindenkit, és gyárt valami olyat, amiről mindenki azt hiszi, hogy hemzseg a mondanivalótól, pedig igazából egy jól szerkesztett kollázs? Bevetted? – kérdezi somolyogva a végén, miután kielemeztük az összes létező szimbólumot, jelet, jelképet az alkotáson, dekódoltuk a Művész Bonyolult Üzenetét.

Először találkozva ezekkel a képekkel mégis inkább szeretnék jóhiszemű lenni a húszas éveiben járó Orr Mátéval, és azt feltételezni, hogy ő valóban a klasszikus festők nyomába eredt itt a 21. században.

Hála a kakasnak!, 2012

Forrás: Orr Máté blogja

 

A kiállítótárs, a szobrász Fülöp Gábor is hasonló úton halad, bár ő még inkább biztosra megy. Fülöp Gábor nem bajlódik a mondanivaló és a kikacsintás problémakörével. Frontális alakjai nem is tudnak kikacsintani, hisz nincs arcuk, nincsenek látható érzelmeik. Sokkal inkább tekinthetők dekoratív tárgyaknak – látszólag.

Grunufo, festett fa

Forrás: Fülöp Gábor blogja

Itt sem tudjuk azonban, mennyi ebből az üzenet. A legősibb módszerrel fából kifaragott szobrok kétségtelenül míves, szép darabok, de vajon ezen túl van-e valami más, valami több? Miért pont itt és most és így vannak itt ezek a szobrok?

A művészet olyan, mint egy pofon: sok mindent jelenthet. Nevelhet, bánthat, sérthet, de bármiféle tét nélküli paskolássá, pofozkodássá, ütögetéssé is alakulhat. Lehet erősködés mögötte, csakúgy mint forradalmi düh, jó szándék, vagy atyai szeretet, de kivagyiság, erőfitogtatás, gonoszság is. A pofon önmagában ugyanis semmi, ahogy ilyen formán „művészet” sem létezik.

Nehéz manapság úgy mondani valamit, hogy abból ne legyen baj, ezt tökéletesen érti az ember. Ezért Orr Máténak és Fülöp Gábornak is csak annyit üzenhetünk: el kell dönteni a gesztus helyét, idejét és mondanivalóját, és bizony ki kell mondani, hogy mit miért tettünk, még ebben a szürreális univerzumban is, mert enélkül pont a lényeg vész el.