Szabó Csaba, az Ajka-Padragkút Táncegyüttes tánckarvezetője megszállott ember – mondja Márta István, a Művészetek Völgye vezetője egy rövid presszó és egy mákos rétes felett. Katlan Tóni kávézójában ülünk, még a délutáni, irdatlan zuhé előtti, vasárnapi rekkenő nyugalomban. A Népművészet Ifjú Mestere címet is birtokló megszállott itt, a kávézó melletti fazekasműhelyben rendezett kiállítást évek-évtizedek helytörténeti-néprajzi gyűjtéséből.

Hangyaszorgalommal összeszedett tárgyi emlékek elevenítik fel a kort, ami a jövőből visszanézve inkább tűnik idillinek, mint nyomorúságosnak, pláne, hogy a városi ember ennek a kornak a nosztalgiája – romantikája és folklórja – miatt jár elsősorban ide. Különösen a 2004-ben elhunyt kapolcsi pásztorfaragó, Fekete Gyula pásztorbotjait szeretem – nordic walkingra ugyan nem alkalmasak, de akkora lelkük van, hogy éjszakánként, lámpaoltás után minden bizonnyal életre kelnek, s járnak egyet a falu környéki legelőkön.

Fekete Gyula pásztorbotjai

Fotó: Muray Gábor


Vannak itt régi kapolcsi viseletek, szerszámok, bútorok, cirádás, sárgult levelek, és fotók, például a 60-as évekbeli nagy árvízről, lakodalmakról, a már említett Fekete Gyuláról szamárháton… Jó itt kezdeni a „völgyezést”, ebből a perspektívából azért máshogyan nyílik meg a falu, mint mondjuk a Pokol-lik söntéséből.

A polgármester szerint idejön a világ

Mivel a Völgynek – mint minden más nagyrendezvénynek –, bőven akadnak ellenzői, irigyei is, Márvány Gyuláné Ellit, a község polgármesterét kérjük meg, hogy segítsen szétcsapatni az aggályokat. – Fontos nekünk a Művészetek Völgye, így ismerik meg a nevünket. Mondanom sem kell, ez milyen sokat jelent a mai világban. Vannak persze ellendrukkerek itt is, mint mindenhol, de remélem, nem az ő szavuk a mérvadó. Épül, szépül a falu, mindenki igyekszik a portáját rendben tartani, készülnek erre a tíz napra. Nem véletlen, hogy itt jött létre a fesztivál, hiszen a kapolcsi emberek nyitottak, befogadóak, képesek az új dolgokat meglátni, észrevenni, közreműködni benne – véli Kapolcs első embere, aki szerint az a fesztivál fő hozadéka, hogy tíz napra tényleg idejön a világ, a kapolcsiak vannak a középpontban. – Kell ennél több? – teszi fel a költői kérdést Márvány Gyuláné, akit helyben nemes egyszerűséggel Fektetős Elliként ismernek a völgylakók, mert a polgármester koordinálja a szálláshelyek kiadását is. Elmondja, hogy tavaly a rossz idő ellenére mintegy 8000 vendégéjszakát töltöttek itt a fesztiválozók, az „itt” a völgy hat települését jelenti: Monostorapáti, Taliándörögd, Kapolcs, Vigántpetend, Öcs, Pula, de a távolabbi településeken is szálltak meg fesztiválozók, avagy „kapolcsjárók”, például Tapolcán, Veszprémben.

Életmentő infúzió a pajták fesztiváljának

Az idei, 22. fesztivált már csak Kapolcson és Taliándörögdön rendezik, amihez – önerőből – Vigántpetend is kapcsolódott, de távolabbi települések is igyekeznek hasznot húzni a Bakonyalját elárasztó kultúrturistákból, szinte minden környékbeli településen akad kisebb-nagyobb rendezvény. Ez is azt mutatja, hogy a helyiek nyugalmát ugyan tényleg felborító áradatnak komoly pozitív hozadékai is vannak. Márvány Gyuláné például különösen büszke a tavaly elindított Kékabrosz mozgalomra: a kistermelői vendégasztal lényege, hogy a falusiak a kiskertben és a környéken megtermelt alapanyagokból főzött ételeket kínálnak a vendégeknek. A mozgalom tavaly óta bővült, csakúgy, mint a szintén 2011-ben indított kapolcsi közös termelői piac, amely – túrákkal, vetítésekkel, kiállításokkal nyakon öntve – igyekszik év közben is csalogatni a turistákat.

Pár éve újra van víz a mesebeli Eger-patakban Kapolcson

Fotó: Muray Gábor

Kapolcs mindenesetre most színültig telt, a Völgy él, virul, és a „hömbölgő” fesztiválozókkal békés egyetértésben élvezik ki a fesztivált a nagycsaládosok, annyi itt a gyerek, mint a napraforgó a nagyvázsonyi platón. A Művészetek Völgye persze az idén is majdnem elmaradt: a porták, udvarok, pajták fesztiválján nem lehet kordonos beléptetéssel minden ideérkezőt jegyvásárlásra kényszeríteni, a financiális háttér a mindenkori kultúrpolitika szeszélyére van bízva. Most például Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adott életmentő infúziót a Völgynek, saját keretéből 20 millió forinttal toldotta meg az idei költségvetést, ami így összesen 81 millió forintra rúg.

Akác, lösz, Napra

És a fesztivál megváltozott. Baljós előérzetekkel jöttem le az idén, de kellemesen csalódtam. Lackfi János völgyköltő szerint a Völgy lényege nem más, mint lelki értelemben is újraalapítani Magyarországot, újratölteni a rendszert. Az áldott állapotban lévő Palya Bea, a Völgy háziasszonya szerint valami plusz lélek lakik itt. És ez lépten-nyomon érezhető is. A nagyszínpadokra szervezett programdömping helyett a szervezők végérvényesen a kis udvarok színes-szagos pódiumai mellett döntöttek, ami egyértelműen az eredeti gondolathoz való visszakanyarodást jelzi. Kanyargunk mi is napközben eleget a Malom-sziget kézművessátrai, zenei-irodalmi-művészeti beszélgetései, este pedig a megannyi koncerthelyszínecske között.

Sok gyereknek a Völgy jelenti az éves nyaralást

Fotó: Muray Gábor

Újra rezidens a Gryllus testvérpár a Kalákával, itt van az állítása szerint élete legnagyobb vállalkozásába fogó Földes László Hobó, aki az életműve összes állomását végigdörmögi majd a Malompart teraszán, szombaton az 50-es jubileumát töltő Rolling Stones volt nála terítéken. Vele egy időben pedig felejthetetlen koncertet adott Both Miklós zenekara, a Napra a kapolcsi Kobuci kertben. Az akácokkal benőtt löszfalba vájt teraszocskán a teljes zenekar nem fért volna el, így otthon maradt a dobos. A bartóki hagyományokat folytató, a kárpát-medencei népzenét újraértelmező Napra koncertje olyan volt, mint most Kapolcs – autentikus és természetes. A közönséggel együtt lélegző, folkkocsmás hangzásvilágú, de – ahogy a gitáros zseni, Both Miklós emlegetni szokta – stenkes. Azaz katartikus. Már csak egy ilyen koncertért is bőven megéri idejönni, azt meg már többször leírtam, hogy a Művészetek Völgyéhez külsősként csatlakozó kapolcsi Kobuci valószínűleg a világ legjobb atmoszférájú folkkocsmája.

Vasárnap a hátam mögött harangoztak a templomban, mellettem kávét pörköltek, a pajtában kivetítőn ment az olimpia, Szabó Csaba kiállításán régi öregek énekeltek kapolcsi dalokat. Jégeső ide vagy oda, nagyon sokan vagyunk itt otthon, és nagyon-nagyon távolinak tűnik most a város – az összes nyavalyájával együtt.





2010 – amikor még nagy volt a Völgy
(szovjet LOMO kompakt géppel készült képek)