Dorothea Sztankay-Burget Patrick: Magyarország büszke lánya

MNO

2017. március 18., szombat 09:27, frissítve: szombat 17:30

Dorothea Sztankay-Burget Patrick: Magyarország büszke lánya
1926. június 2. – 2016. július 18.

Dorothea Sztankay-Burget Patrick 1926. június 2-án született Debrecenben, Burget Lajos vezérőrnagy és Sztankay Dóra egyedüli gyermekeként. Ahogy az a Habsburg arisztokrácia körében szokás volt, csecsemő korától fogva német nevelőnő foglalkozott vele, hogy elsajátítsa a birodalom hivatalos nyelvét. Édesapja Mókusnak becézte, utalva szorgalmára, rugalmasságára és élénkségére, amely tulajdonságok a későbbiekben előnyére váltak. Apja pedagógiájának legfontosabb elemei a nyelvtanulás, a sport és a szigor voltak. Míg barátnői lepkegyűjteményeikkel, elegáns születésnapi partikkal voltak elfoglalva, Dorothea angolul és teniszezni tanult oktatóitól, apja haditáboraiban, alkalmanként bemutatva a kézigránátok megfelelő használatát. Édesanyja egy olyan háztartást vezetett, amelyben szinte minden berendezés megrendelésre készült, és ahol gyakoriak voltak az elegáns összejövetelek. Nem számított különlegességnek, amikor több tucat házi készítésű süteményt szolgáltak fel kadétoknak a vasárnapi misék után rendezett fogadásokon, mint ahogy a budapesti otthonuk vacsorapartijai sem nélkülözhették a desszertválasztékot.  

1944 szeptemberében, mikor a szovjet erők Magyarország területére értek, Dorothea és édesanyja elhagyta Budapestet, egy bajorországi farmon találtak menedéket, majd 1945 végén, az osztrák Salzburgban újra egyesülhetett a család. Itt kamatoztatni tudta kiváló angol- és némettudását titkárnőként az osztrák amerikai haderők parancsnokságán, hírnevéért aggódó édesanyja tiltakozása ellenére. Itt ismerkedett meg John Francis deValangin Patrick alezredessel, és vette kezdetét a tenisszel, sítúrákkal, a hadsereg rendezvényein való táncokkal fűszerezett udvarlás, ami 1947. szeptember 6-ai házasságukhoz vezetett. Első két gyermekük hamarosan meg is született, Peter Salzburgban, 1948 augusztusában, Paul pedig 1950 januárjában Ft. Meade-ben látta meg a napvilágot. Dorothea büszke volt, hogy csupán két évvel az Egyesült Államokba érkezése és nem sokkal a Princeton Egyetemen való elhelyezésük után megkaphatta az állampolgárságot. Két fiát rátermettséggel nevelte új otthonukban, míg férje Koreában állomásozott. Lányuk, Suzanne 1955 októberében született meg a Tennessee állambeli Johnson Cityben.

Dorothea kiteljesedett a családjában és életében. Elbűvölő, élénk jelenlétével kápráztatta el környezetét vacsorapartikon, felvonulásokon. Megjelent a televízióban, ahol a magyar kultúráról, a hagyományos karácsonyi dekorációkról beszélt, és kórházi önkéntes munkát végzett utolsó, a hadsereg által kijelölt állomásukon, a Georgia állambeli, Fort Stewartban, 1960-ban. Ezután a család Németországba költözött, ahol Dorothea újra találkozhatott szeretett édesanyjával. 1969-től műszaki fordítóként és ügyvezető asszisztensként dolgozott Stuttgartban és környékén, míg férjével vissza nem vonultak a floridai otthonukba, 1979-ben.

Nyugdíjazása után a házzal, kertgondozással foglalta el magát, újból versenyszerűen teniszezni kezdett. Mindemellett elkötelezetten részt vett a helyi politikai ügyekben, polgári mivoltában, és rendszeresen küldött leveleket a Tampa Tribune szerkesztőségének helyi, nemzeti és nemzetközi ügyekről. Mint ahogyan egykor, fiatal anyaként a princetoni birtokon épített saját kezűleg támfalat, Floridában is cementet kevert, hogy teraszt, virágtartókat, falakat építsen a birtokukon, amiről kétszer is cikkezett a Tampa Tribune. A férje 1996-os halálát követően Dorothea büszkén vezette háztartását és ügyeit egyedül, míg 2009-ben, lányához, Suzanne-hez költözött, Virginia Beachre.  

A gyermekei visszaemlékezései alapján anyai kötelezettségeit mindvégig komolyan vette, ízletes házi magyar süteményeket, tortákat küldött a születésnapjaikra, ellátta őket narancslével, amit a kertjében termő gyümölcsökből készített, és még sokkal azután is, hogy úgy gondolták, felnőttek, segítette őket tanácsaival, mind triviális, mind komoly kérdésekben. Gyermekei hálásak azért, hogy sok tekintetben hasonlíthatnak rá, büszkeségükben, szabadságukban, kompetitív természetükben, ambícióikban, atlétikai, nyelvi adottságaikban. Büszke volt magyar örökségére, a családi gyökereire. Benne is és férjében is erős volt a katolikus hit, és mindig a gyermekeiket, a családjukat tartották a prioritásnak. Sokan, azok közül is, akik élete későbbi szakaszában ismerték meg, csodálták egyediségét, „unikumát”, amit férje rögtön észrevett benne, és amit magával vitt végleges nyugvóhelyére, az Arlington Nemzeti Temetőbe, 2016. november 29-én.”

(In Loving Memory: Her Children and Their Families)