Nyugat-Európába megy a Quimby

BL
Forrás: MTI
2012. május 05., szombat 01:15
Európai „mini” turnéra indul a Quimby, az első állomás Berlin, ahol a hét végén kétszer is fellép a magyar zenekar.

Az együttes szombaton a messze földön híres Prenzlauer Berg kerületben, a Roadrunner´s Paradise nevű klubban lép fel, vasárnap pedig a Collegium Hungaricum Berlinben (CHB). A német fővárosban működő magyar kulturális intézet kávézójában úgynevezett varázszenélésre várják a rajongókat.

A CHB közleménye szerint a Varázszene-projekt improvizatív, intim, kötetlen hangulatú, a közönség bevonásával szerveződő spontán örömzene. „Tavaly Berlinben annyira jól érezte magát a csapat, és annyira tetszett mindenkinek, hogy idén sem hagyhatjuk ki a varázszenélést” – idézte a CHB a zenekar menedzserét.

A Quimby európai – az együttes honlapján közölt ismertetés szerint „mini” – turnéja május 17-ig tart. A két berlini koncert után 8-án Hamburg következik, 11-én Brüsszelben lépnek fel, majd 12-én Amszterdamban, 14-én Londonban, és végül Párizsban.

Hirdetés
Címkék
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kerényi Imre homofób megjegyzése ellen ma újabb tiltakozó nyilatkozatok születtek. Tovább

Igaz szerelem sablonok nélkül, a jó és a rossz harca modern Pöttöm Pannával, titokzatos holdkövek Barkácsfalván és akcióorgia: íme a hét mozibemutatói. Tovább

1

Íme a szerb, az orosz, az olasz és a svéd verziója a Kedvesem című dalnak, amellyel 10. lett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben. Tovább

Ősszel kerül a mozikba Antal Nimród Metallica-filmje: a koncertfelvételek és fikciós részek vegyítésével készült produkció 3D-ben lesz látható. Tovább

A cannes-i filmfesztiválon jelenleg amerikai, japán, francia esélyekről beszél a szakma. A Coen testvérek és Asghar Farhadi remek alkotása egyaránt megérdemelné a fődíjat. Tovább

Időpont
2013
05
24
Megye
Város
Mozi
KERESÉS