Oszvald Marika mint egy operettszínésznő karikatúrája

Son

2015. június 2., kedd 13:00

Az Átrium Film-Színház és a Kultúrbrigád együttműködésében mutatták be vasárnap Csehov klasszikusát, a Sirályt. A formabontó látleletben Arkagyinát az operettszubrettként ismert Oszvald Marika alakította.

Első hallásra merész, sőt még nevetséges vállalásnak is tűnhet, hogy Fehér Balázs Benő rendező olyan színésznőt kér fel Arkagyina szerepére, akit pályafutása során kizárólag habkönnyű operettekben láthatott a közönség. Nem kis elvárásnak kell megfelelnie, hisz mellette a független és művész színházi szcéna legerősebb színészei – Kaszás Gergő, Porogi Ádám, Trokán Nóra, László Zsolt, Derzsi János, Mihályfi Balázs, Parti Nóra, Szilágyi Csenge és Orosz Ákos – lépnek színpadra az Átrium Film-Színház és a Kultúrbrigád közös produkciójában. A fiatal rendező vezetésével Oszvald Marika azonban mélyebb tónusait is meg tudta mutatni: Arkagyinája egy operettszínésznő elegánsan pikírt karikatúrája lett.

Fehér Balázs Benő olvasatában Csehov műve groteszk, fekete humorú történetté válik, amelyben így a szereplők személyes tragédiája még hangsúlyosabb. Csehov írását Fekete Ádám, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős dramaturghallgatója lazította meg, egészítette ki a mára reflektáló vendégszövegekkel, amelyek egyáltalán nem válnak bántóvá.

A Sirály időtlen történet: ezt sugallja Szalai Sára a végletekig leegyszerűsített díszlete, csak Izsák Lili jelmezei – a susogó mackónadrág, a fekete, vastag talpú női cipő, a virágmintás ing – kötik a jelenhez.

Mihályfi Balázs, Parti Nóra, Oszvald Marika (háttal)
Mihályfi Balázs, Parti Nóra, Oszvald Marika (háttal)
Fotó: Mészáros Csaba

 

Talán eltűnök hirtelen – Trepljov József Attila versét kezdené szavalni, de meggondolja magát, és belevág a csehovi szövegbe. Ezzel a felütéssel indul a játék. Oszvald Marika operettes belépőjével pedig nyilvánvalóvá válik: önmaga torzképe minden, amit látunk. A boldogtalan középszerűség a közös nevező.

Az első felvonás klasszikusabb vonalvezetésével szemben furcsa eltartott játék jellemzi a második felvonást, a japán nó színházat idéző maszkok mögé rejtőznek a színészek Trigorin, Nyina, Arkagyina és Trepljov kivételével, az ő tragédiájuk, lelki megtörésük épp ezért fajsúlyosabb. A fehér szövegekkel teleírt vörös szoba David Lynch kultikus rendezésének, a Twin Peaksnek egyik helyszínét idézi, amelyben álom és valóság összefolyik. Trepljov is mintha Hamletként járkálna, „lázálmok és képek káoszában kóvályog", öngyilkossága mégsem rendít meg.

A színészválasztás tökéletes. Szilágyi Csenge Másája egyszerű, de széplelkű trampli, Parti Nóra mártír-önmarcangoló Polina Andrejevnája súlyos alakítás, Kaszás Gergő szikár Trigorint hoz. László Zsolt hosszú idő után túllépett önmagán, nem erőből oldotta meg Dorn szerepét, egy fiatalos lelkületű férfit rajzol meg, aki lazaságával próbálja szánalmasságát palástolni. Derzsi János Szorinja, a nyomorúságos életével viaskodó nagybácsi ábrázolása is rendkívül erős. Trokán Nóra gyönyörűen építi fel Nyina szerepét: a naiv, tisztalelkű, szertelen lányból megkopott fényű nővé érik a darab végére. Porogi Ádám Trepljovja nem jár be ekkora utat, halovány forradalmársága megrekedt egy szinten.

Fehér Balázs Benő Sirály-rendezése figyelemreméltó formakísérlet, de ennek ellenére mégsem válik emlékezetes színházi élménnyé.

(Anton Pavlovics Csehov: Sirály. Rendező: Fehér Balázs Benő. Átrium Film-Színház, május 31.)