Parti Nagy Lajos kapta a Déri János-díjat

Grund
Forrás: MTI
2012. május 09., szerda 18:58
Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus kapta idén a Déri János-díjat, az elismerést Budapesten az Írók Boltjában adták át szerdán.

Idén kiemelten nagy jelentőségű a Déri János-díj, hiszen az Április 14. Alapítvány kuratóriumi tagjai most 20. alkalommal adták át. Az elismerést – amely egy arany egyforintos, előoldalán a Déri János-díj felirat, hátlapján a kitüntetett neve és az átadás évszáma szerepel – minden évben olyan sokoldalú, kortárs alkotónak adják, aki maradandót alkotott pályája során.

Először 1993-ban adták át a Déri János-díjat, akkor Bereményi Géza író, filmrendező kapta. Az elismerést azóta Márta István, Geszti Péter, Földes László (Hobo), Sebestyén Márta, Fábry Sándor, Koltai Róbert, Verebes István, Alföldi Róbert, Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Kepes András, Juszt László, Friderikusz Sándor, Rózsa Péter, Hajós András, Krizsó Szilvia és Kálmán Olga vehette át.

Déri János újságíró 1951. április 14-én született Budapesten. 1975-ben jelentkezett a Riporter kerestetik című tehetségkutató műsorba, ahol harmadik helyezést ért el. 1977-től 1983-ig a Magyar Rádió ifjúsági osztályán dolgozott, majd a Magyar Televízió Ablak című műsorának állandó műsorvezető-riportere lett. Állandó résztvevője volt a Rádiókabarénak. 1992-ben, 41 éves korában hunyt el.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Éppen pünkösdkor jelent meg Koinónia címmel Horváth Barna (1936–2009) református esperes életműsorozatának harmadik kötete, tizenkét teológiai tanulmány. Tovább

Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

20

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS