rKissNelli
rKissNelli

Patrick deWitt magyar kötete, a Testvérlövészek borítóján azt a hízelgő méltatást olvashatjuk, hogy Cormac McCarthy így írna, ha lenne humora. Annak ellenére, hogy második regényével valószínűleg tartósan sikerült elhelyezkednie a „népszerű szerzők” sorában, az író roppant szerény, halk szavú jelenség. Amikor a regénye brutális jelenetét idézem, csak annyit mond: brrrrr! Pedig azt állítja, hogy céltudatosan, hidegvérrel írta a regény véres részeit. Általában keveset hajlandó elárulni ennek a realista, néha tényleg brutális és sokszor vicces, máskor meg érzelmes kortárs westernregénynek a műhelytitkairól.

Fotó: Nagy Béla


– A könyvedben rengeteg halál esik, gyakran nem túl szép véget érnek egyes szereplők. Ez kritika a korral szemben, amelyben élsz, vagy más oka van annak, hogy ennyire relatív nálad az emberi élet értéke?

– Ez a történet szempontjából szükségszerű volt. Az emberek, akikről írok, gyilkosok, és ezt hitelesen akartam bemutatni. Nem mondhatnám, hogy vonzódom az erőszakhoz, sőt, nem is szeretem a gondolatát. De ez hozzátartozott a szereplők életének realitásához. Az eredeti ötlet egyszerűen csak annyi volt, hogy olyan emberekről írjak, akik rossz dolgokat csinálnak. De később már csak azt akartam elérni ezzel, hogy az olvasó törődjön velük. Nem gondoltam a saját koromra vagy olyan gyilkosságokra, amelyek manapság történnek.

Érdekes, mert amit a San Franciscó-i életérzésről írsz, szerintem abszolút 21. századi.
– Az aranyláz vonásait sok helyütt össze lehet kötni a kortárs társadalommal. Természetesnek veszem, ha az olvasóim ezt megteszik, de én magam nem kívántam megjegyzéseket fűzni a társadalom mostani állapotához.

Tegnap egy fickó leugrott az Orient Hotel tetejéről, és egész addig kacagott, ameddig le nem ért a földre, ahol aztán szépen szétplaccsant. Azt mondják, be volt rúgva, de én nem sokkal azelőtt láttam, színjózan volt. Van itt valami érzés, és ha az elkap, megmérgezi a bensődet. A lehetőségek tébolya.


– Tulajdonképpen nyugodtan helyezhetted volna kortárs környezetbe is a történetet, és azt is elárultad, hogy nem végeztél különösebb kutatómunkát a 19. századdal kapcsolatban. Akkor mégis miért pont egy western?

– A westernhez nem kötődöm különösebben, csak egy-két filmen keresztül. De mindenképpen változtatni szerettem volna. Az előző kötetem (Ablutions – egyelőre nincs magyar fordítása) kortárs környezetben játszódik, és nagyon személyes könyv, a szereplőit is személyesen ismerem. Egyértelmű volt, hogy sok közöm van a könyvhöz. Teljesen meztelennek éreztem magam, és ettől nagyon szenvedtem, mert alapvetően félénk, rejtőzködő típus vagyok. A Testvérlövészeket megpróbáltam magamtól eltávolítani, ezért is helyeztem korban egy kicsit messzebb magamtól, és ezért nem jelenek meg elbeszélőként sem. Az egyik testvér, Eli szemszögéből látjuk a történetet. Persze azt is megértem, ha az olvasók Eliban keresnek engem, és vannak is közös vonásaim a hőssel.

– Egy interjúban azt mondtad, hogy szórakoztató könyvet szerettél volna írni, és ezért vissza kellett nyúlnod azokhoz a kötetekhez, amelyeket fiatalon olvastál. Ilyen rossz az irodalom állapota manapság?

– Ennyire nem egyszerűsíteném le a dolgot, de annyit elmondhatok, hogy a legtöbb kedvenc íróm már rég nincs az élők sorában.