Pécs lehet az állomás az újabb világsiker felé

Zene

Pécs: állomás az újabb világsiker felé

A nagy visszatérés főpróbáját a Kodály Központban tartotta a legendás Madredeus

Tölgyesi Gábor

2012. május 02., szerda 13:23

Még a portugáliai bemutatkozása előtt a Kodály Központban koncertezett az öt év szünet után újjáalakult Madredeus zenekar, amely Wim Wenders filmje, a Lisszaboni történet révén lett világhírű. Nagyon fontos fellépés volt a pécsi – állították az est után a luzitánok.

Nyomtatás

Éteri muzsika, kicsit szomorkás, máskor derűs, szenvedélyes, mégis békés: ha valaki meghallja a Madredeus zenéjét, vagy élből elutasítja, vagy beleszeret, és aztán sosem unja meg. E sorok írója 2003 óta, mikor a Sziget Fesztivál gyanútlan vendége volt, az utóbbiak táborát erősíti. Az 1985-ben alapított portugál együttes most április 29-én az I. Zsolnay Fesztiválon koncertezett, az est előtt Pedro Ayres Magalhaes gitáros kérdezés nélkül idézte a zenekar szigetes fellépését: „koncert a naplementében, felejthetetlen este volt az nekünk!”

Azóta történt egy és más. Két muzsikusa, valamint a zenekar karakterét jelentősen meghatározó, szépséges hangú és gyönyörű énekesnő, Teresa Salgueiro 2007-es kiválásával gyakorlatilag megszűnt a portugál együttes. Teresa 17 éves kora, 1987 óta volt a Madredeus tagja, a zenekart vele azonosították, ráadásul a dalok ihletője az ő szenvedélyes énekhangja volt. A portugál együttes Wim Wenders filmje, a Lisszaboni történet főszereplőjeként vált 1994-ben világhírűvé, a film részben Teresa karakterére épített. Érdekesség: a portugál főváros épp abban az évben volt Európa kulturális fővárosa, a német rendező alkotása erre az alkalomra készült. A Madredeus most isztambuli koncertje után érkezett Pécsre, e két város 2010-ben birtokolta Európa kulturális fővárosa címét. Egy új kezdet biztató jelei is ezek talán.

A zenekart kezdetek óta vezető Pedro Ayres Magalhaes gitáros, valamint Carlos Maria Trindade billentyűs, aki 1994 óta tagja és zeneszerzője az együttesnek, öt évig nem tudta kiheverni Teresa elvesztését. A Madredeus & A Banda Cósmica nevű, dzsesszt és világzenét játszó, teljesen új formációban zenélt 2010-ig, míg múlt évben úgy döntött: túlteszi magát a veszteségeken és feltámasztja a legendát. Elvégre ők ketten írták a dalok legjavát.

Megérkezett az újjáalakult Madredeus. Az új énekesnő, Beatriz Nunes fiatalabb a zenekarnál

Forrás: Madredeus

Jól döntöttek. Az újjáalakulás után a negyedik koncertet adták Pécsett a portugál premier, a nagy portói és lisszaboni megmérettetés előtt. Az együttes új énekesnője, Beatriz Nunes, ha nem is feledteti, de tökéletesen pótolja elődjét, Teresa Salgueirót. Beatriz hangjában több a saudade békessége, mint fájdalma, hangja bearanyozta az áthangszerelt, még álomszerűbbé vált dalokat. S bár még a koncert előtt azt ígérték, a kétéves turné 27 dalból álló, háromórás koncertprogramjának csak rövidített változatát mutatják be, így is eljátszottak 21 dalt, és mintegy két órát muzsikáltak. Beatriz előadásában az Ao Longe o Mar éppúgy képes volt megríkatni a hallgatóját, mint Teresa interpretációjában, míg a Silencio teljesen új értelmezést kapott.

A Kodály Központ kiváló akusztikája most különösen jólesett: minden hangszert, az énekhang finom rezdüléseit is tökéletesen lehetett hallani. Beatriz átváltozóképessége is lenyűgöző volt: a koncert előtt még visszafogott portugál egyetemista lányként mutatkozott, míg a színpadon hosszú, vörös estélyiben, fekete, áttetsző vállkendővel, haját hátrafogva már dívaként jelent meg. Egy díva allűrjei nélkül: kevés mozdulattal, gesztussal, a hangjával hatott.

Pedro Ayres Magalhaes gitáros, Carlos Maria Trindade billentyűs és az új énekesnő, Beatriz Nunes a pécsi fellépésük előtt sok mindenről beszélt. Például arról, a Madredeus hogyan tette népszerűvé a jellegzetes portugál zenei műfajt, a fadót – a lemezboltok ma is ekként árulják az albumait –, miközben a zenekar valójában nem fadót játszik.

– Teresa és a többiek személyes okokból hagyták el a zenekart – mesélte arcán leplezetlen szomorúsággal a zenekart 1985-ben alapító Pedro Ayres Magalhaes. – Carlossal ekkor egy teljesen új zenekart alapítottunk. A Madredeus újjászületése Jorge Varrescoso hegedűvirtuózzal való találkozásunknak is köszönhető: a lisszaboni opera művésze ismert és kevésbé ismert dalainkat áthangszerelte. A zenekarban két hegedűs (Jorge Varrescoso és Antonio Figeiredo), valamint egy csellóművész (Luís Clode) is helyet kapott, néhány napon belül egy hárfással egészülünk ki. Ugyan korábban Francisco Ribeiro csellista, a zenekar egyik fontos zeneszerzője, a barátom, aki sajnos már meghalt, 1997-ig velünk muzsikált, nem ismeretlen tőlünk a vonós hangzás, mostani zenénk karakterében nagyon különbözik a korábbi Madredeustól. Ehhez a szépséges hangzáshoz kerestünk énekesnőt: olyat, aki pontosan tudja, mit énekel, profin olvassa a kottát, tiszta, bel canto hangja van. Fontos volt az is, hogy fiatal legyen, hiszen a dalaink rettentő naivak – ironizált a zenekar alapítója.

A lisszaboni opera több énekesét hallgatta meg Pedro és Carlos. Választásuk végül Beatriz Nunesre, a meghallgatás első jelentkezőjére esett, aki nemcsak klasszikus, hanem dzsesszénekesi képzést is kapott. Beatriz a Madredeus dalainak többségét nem ismerte, ugyanis fiatalabb, mint maga a zenekar, így a korábbi énekesnő, Teresa előadásmódja sem befolyásolta. – Több hónapig készültünk az Essencia album felvételére, a két évre tervezett turné előkészítésére is több hónapot szenteltünk. Az idő és a kemény munka segített abban, hogy megtaláljam a helyemet a zenekarban, megérjek arra a feladatra, amelyet a koncertek állítanak elém. A beilleszkedésemet az együttesben segítette, hogy a klasszikus zenében és a dzsesszben egyaránt otthon vagyok, ez a kettősség él a zenekarban is, amelynek a dalai nagyon közel állnak hozzám.

A Madredeus rajongóinak egy része az új énekesnőt óhatatlanul is össze fogja hasonlítani Teresa Salgueiróval, de Beatriz Nunes áll a kihívás elébe. – Maguk a szerzők, Carlos és Pedro segítettek a dalok feldolgozásában és értelmezésben, s mivel szűz szemmel néztem meg a kottákat, interpretációm önálló. A klasszikus zeneirodalom áriáit, a népszerű dzsesszdalokat is sok nagy hang adta már elő. Csupán az, mert valaki korábban gyönyörűségesen interpretálta ezeket a dalokat, nem fog visszatartani attól, hogy mikrofon elé álljak.

Fado: a portugál blues és a saudade

Dalok a szakításról és az egymásra találásról, szerelemről, halálról, gyászról és örömről. Olyan, mint a blues, de mégsem az – ekként szokták körülírni a jellegzetes portugál városi folklórmuzsikát, a fadót. „Szerelem, féltékenység, hamu és tűz, fájdalom és bűn. Ez mind létezik. Ez mind szomorú. Ez mind fado” – énekelte egykor Amália Rodrígues, a műfaj királynője.

A fado a tizenkilencedik században született a lisszaboni kocsmák homályában, szűk sikátorok között. E zenét – mivel Salazar diktatúrája idején is rendkívül népszerű volt – a szekfűs forradalom után, a hetvenes évek első felében nem játszották. A lisszaboni blues azóta újra virágkorát éli, részben a Madredeus sikerének is köszönhetően, holott a Madredeus muzsikája csupán szellemében, a saudade közvetítésében rokon a fadóval. A saudade nosztalgikus életérzés, amelyben vegyül az elmúlt dolgok feletti szomorúság a békével és a csendes derűvel.

A fadisták új generációja – Mariza, Mísia, Mafalda Arnauth, Dulce Pontes vagy Cristina Branco – a műfajt más, brazil és argentin zenei stílusok segítségével újították meg, míg az autentikus előadók újabb generációja a fado gyökereihez visszatérve csillogtatják meg e zene szépségét.

Pedro Ayres Magalhaes a koncert előtt a Madredeus zenei világáról is beszélt. – Mintegy 170 dalt írtunk, ezek egyike sem tradicionális portugál zene feldolgozása – utalt a fadoénekesek, -zenekarok repertoárjára. – A Madredeus előtti időkben, 1978-tól jártuk Portugáliát, és nagyon közel kerültünk a népdalokhoz, népszokásokhoz, a vidéki emberekhez, ebből építkeztünk a Madredeus megszületéséig. Kezdetben hobbizenekar voltunk, hétvégi banda, kisebb közösségek előtt játszottunk, kerti partikon akár. Ez idő alatt fogalmaztuk meg a felelősségünket: legyen saját stílusunk, olyan zenénk, amelyet a franciák, spanyolok, olaszok, brazilok, mexikóiak, görögök, a balkáni népek is megértenek. Zenénk korábban nem létezett, új hagyományt teremtettünk, amellyel börtönbe zártuk magunkat, de ebben a börtönben találtuk meg a szabadságunkat. Carlos Maria Trindade billentyűs lapunknak azt próbálta megfejteni, miért könyvelték el az egész világon fadozenekarnak a Madredeust, holott muzsikájában ugyan ötvöződik a népzene, a kortárs komolyzene és a populáris dalforma, a hangzás teljesen más. – Ami közös a Madredeusban és a fadóban: a költészet maga. Amikor Pedro arról beszél, hogy naivak a dalaink, valójában arról a kötészetről beszél, amely Fernando Pessoa verseinek világát is meghatározzák: első olvasatra könnyen érthetők, ám jobban odafigyelve feltárul a mélyebb értelmük. S ahogy a fadót, a költészetet áthatja a portugál életérzés, a saudade, úgy ez a mi zenénkre is jellemző, nem csak a mediterrán temperamentum a miénk. A saudade. Ez egy nosztalgikus, kicsit szomorkás, mégis vigasztalásra, lelki békére törekvő életérzés: az ember hátradől, élvezi a természet közelségét, a tenger illatát, a szelet, és álmodik.

Ami közös a Madredeusban és a fadóban: a költészet maga

Forrás: Madredeus

A Madredeus billentyűse a zenekar nevének születéséről ismert tévképzeteket is oszlatta. – A Madre de Deus (Istenanya), ahol kezdetben tartottuk a próbáinkat, régen egy lisszaboni zárda kápolnája volt, ma színházterem: azaz nem vagyunk „templomi” zenekar. A katedrálistól, a Sétől északra, a Tagus folyó partján egy egész városnegyedet hívnak Madre de Deusnak, sőt, azt a hosszú utcát is, ahol a villamos kanyarog Wim Wenders filmjében, a Lisszaboni történetben.

A pécsi koncert után a zenekar ellátogatott a Zsolnay Kulturális Negyedbe, ahol a muzsikusokat lenyűgözte az I. Zsolnay Fesztiválon látottak: a Csík zenekar épp akkor járt koncertje végén, amelyet háromezer ember előtt adott. A Madredeus tagjai állították, pályájukon fontos mérföldkő volt a pécsi fellépés: úgy érzik, meghozta az áhított áttörést, a színpadon is összeértek, élvezték a közönség szeretetét. Carlos egyébként általam üzeni a politikusoknak: Európát a válságából nem a pénzügyesek húzhatják ki, hanem a kultúra.

Címkék

Portugália, zene, Kodály Központ, saudade, Zsolnay Kulturális Negyed, Madredeus, Zsolnay Fesztivál, fado, Pedro Ayres Magalhaes, Carlos Maria Trindade, Beatriz Nunes, Fernando Pessoa

Facebook
Twitter

@mno_hu követése
Google plus
Apple
Android
E-mail

E-mail cím:

Ellenőrző kód:
RSS

További feliratkozási lehetőségek

Kiállítás

Titokban csomagolták ki Monet Tavirózsáit

Félszáz francia és közel hetven magyar remekművet tár majd a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása. Tovább

Színház

Alföldi Róbert eléri a célját a Kőműves Kelemennel

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább

Zene

Rájött az amerikai rapper, nem kéne lopni az Omegától?

Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább

Fotográfia

Analóg: így látták múltunkat a magyar fotósok

A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább

Krimi

Boszorkánypöröly: lélektani thriller a magyar tanyavilágban

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább