A magyar dal napja az idén ugyan majd csak szeptember 8-án lesz, de ahogy tavaly, most is kapunk egy sűrített ízelítő dózist a Sziget előrendezvényeként húzós tizenkét órában, vasárnap déltől nagyjából éjfélig.

Óránkénti tagolásban ugyan igyekeztek a szervezők némi szerkesztettségre törekedni (nem véletlenül kerül például egymás mellé a raphangsúlyos blokkban délután háromtól a Punnany Massif, a Hősök, az Akkezdet Phiai, az Animal Cannibals és Sub Bass Monster), de végtére is lehetetlen világos határokat húzni. Így eshet meg, hogy este hattól homogén csápoló tömeget képeznek majd Ganxta Zolee, Hobo, a Tátrai Band, a Supernem és a Vad Fruttik rajongói, vagy hogy az LGT-generáció, a Beatrice-tábor és a Tankcsapda-fanatikusok a fináléban, este tíztől vállvetve tombolnak a kordonok között.

A Punnany Massif is ott lesz a szerkesztettnek tűnő magyar dalfolyamban

Fotó: Máté Péter

A hétfői Sziget-előnap már egy fokkal könnyebb kotta; a Csík Zenekar Daloskönyvére több okból is összesereglik majd a tömeg este nyolcra. Csík Jánosék útjának alakulását az autentikus népzenétől a populárissá növekedésig sokféleképpen meg lehet ítélni, egy viszont elvitathatatlan tőlük: feldolgozásaikkal áttörtek egy régi, rossz gátat a folk(-gyökerű) zene és a széles közönség között. A népzenéhez nyúlni, azt énekelni, újragondolni nekik is köszönhetően mára egyértelműen trendi. A Most múlik pontosan társadalmi beágyazódásáról disszertációt lehetne írni, nincs olyan lagzi, ahol ne szintiznék el legalább egyszer. Nagy hát a nyomás, nehéz mindig feljebb tolni a lécet – a Szigeten a zenekar életének eddigi legnagyobb koncertjével most is megpróbálják.

Lehet-e tovább és még tovább emelni a lécet? A Csík Zenekar biztosan megpróbálja

Fotó: Tóth Tibor

Augusztus 6-án nyolc vendégfellépővel veszik birtokba a nagyszínpadot, a próbák már javában zajlanak. A háromórásra tervezett megakoncert koncepciója szerint több zenei generáció tagjai zenélnek majd együtt a Csíkkal a '60-as, '70-es évek hangadóitól a '90-es évek húzóneveiig. Ebben a felállásban, egyszeri koncerten fellép Kovács Kati, Presser Gábor, Bródy János, Szörényi Levente, Hobo, Ferenczi György, Kiss Tibi és Lovasi András is Csík Jánosék mellett.