A magyar zenetörténelem utolsó húsz esztendejének egyik legnagyobb revelációja Rhoda Scott és Varnus Xavér egy esztendeje lezajlott koncertsorozata, az Orgonák csatája volt. Olyan tömegek ostromolták meg a jegypénztárakat, amelyekkel akár valóságos háborút is meg lehetett volna nyerni. S ahogy a történelemben, úgy a zenetörténetben sincsen másképp: csatára csata a válasz.

Bach és a filmzenék


Az idei július 12-ei este meghozza Scott és Varnus életében a Revans lehetőségét, válogatott fegyvernemekkel és segédcsapatokkal állnak hadrendbe a Papp László Budapest Sportarénában. Amíg a múlt esztendő programja inkább Johann Sebastian Bach és a filmzenék köré összpontosult, az idei nyár Mozart, Gershwin és a szabad improvizáció jegyében fogan: elhangzik majd a magyar orgonaművész és a Talamba Ütőegyüttes előadásában a Kék rapszódia, a Kis éji zene és a Török induló, de a két briliáns, legendás orgonista mellett improvizál majd. Rhoda Scott partnere, a francia dzsesszikon La Velle; bár  a zenei fegyvernemek legcsodálatosabb arzenáljával érkezik, úgy gondoljuk, hogy e nemes versengésben a magyarok maguk mögé utasíthatják a derék franciákat.

Hangulatfelvétel a tavalyi koncert előtti készülődésről:

Országhatárokon átívelő hit

Rhoda Scott egy lelkipásztor lányaként nőtt fel New Jersey-ben, sőt a gyülekezeti kórusban kezdett el zenélni, ahol egyébként az édesanyja zongorázott. Ő maga úgy fogalmazott, „az egyházban született”. Bár öt testvére van, és egyikőjük sem választotta a lelkészi pályát, mégis mindannyian hatalmas spirituális erőt örököltek a szüleiktől, így a templomi énekek, gospelek különösen közel állnak Rhoda Scott szívéhez. Annak ellenére, hogy több mint harminc éve Franciaországban él, gyökereit soha nem felejti el, így francia templomokban már több évtizede ad gospelkoncerteket, sőt workshopokat is tart.

A világhírű művész szinte már hazajár Magyarországra. Többször is elmondta, hogy mindig is egyfajta sajátos kötődést érzett a magyarokhoz, a Kodály-módszert már korábban tanulmányozta, nagy csodálója Bartók Bélának és Pege Aladárnak is.