Hegyi Zoltán, a Magyar Nemzet korábbi kulturális rovatvezére, főmunkatársa még 1982-ben alapította meg a fenti tagokkal a Sexepilt, amelynek egészen ’89-ig szövegírója és énekese volt. Az ő nevéhez köthető a nagyszerű Egyesült Álmok című lemez is. Az együttes 1984-től meghatározta a budapesti undergroundot, gyakran koncertezett együtt a Balatonnal, az Európa Kiadóval és a Sziámival.


Sexepil, 1988

A rendszerellenes zenekar a rendszer felbomlásakor elhagyta a magyar vizeket, és a frontembert is, aki ezután a Sexepilhez hasonló forradalmi hévvel vetette bele magát a nyomtatott sajtóba, lett a VOLT fesztiválnak is nevet adó Volt magazin egyik alapítója, a régi Reform és a Wan2 prominense, majd egy nagyobb ugrással a Magyar Nemzet kulturális rovatvezetője, később főmunkatársa és bloggere. Közben az érzékeny művész kilépési attitűdjével lett belőle Káli-medencei lakos, mindszentkállai nagypolgár és budapesti falusi. Kerek születésnapjára szerettei egy szinte teljes Sexepil-szeánsszal lepték meg a Gödörben, onnan pedig már csak egy lépés volt a ma esti teljes brigádlétszámú rocktörténeti esemény.

Sexepil, 2012

Felkértünk néhány érintettet, hogy ossza meg velünk Hegyi Zoltán zenekarával kapcsolatos érzéseit, emlékeit.

Ábrahám Zsolt, gitáros – Heaven Street Seven:

„A nyolcvanas évek magyar undergroundja, őszintén szólva, engem nem fogott meg. Persze sok mindent hallgattam akkor is, és eljutott hozzám a Sexepil Egyesült Álmok című lemeze, ami számomra az egyetlen kiemelkedő album volt, különbözött ettől a zenei közegtől. A szövegek iszonyú jók, tükrözik a kor borús hangulatát, de nem az akkori direkt megfogalmazással élnek; ez sokkal finomabb megközelítése az akkori valóságnak. Már akkor is tetszett a távolságtartás, valahogy mívesebb volt az egész. És nemcsak a szövegek. Iszonyú menő, a világ akkori zenei áramlatainak megfelelő gitárzenét játszottak a srácok. Ráadásul a koncerteken ugyanazt a rock and roll eleganciát hozták, amit a lemezen hallhatott az ember. Abban, hogy én zenész lettem, komoly szerepe van az Egyesült Álmoknak. Zoli 50. születésnapja után, miután elhívtak, hogy játsszak velük a hajón, jobban megismerhettem őket, és rájöttem: ők emberileg is egy nagyszerű csapat. A magyar nyelvű Sexepil szerintem olyan, mint egy elegáns, régi, erős sportkocsi, ami 23 évig állt egy fészerben, aztán előszedték, leporolták, megtankolták és újból pöccre indul.”

Ákos, zeneszerző, költő, énekes:

„Hegyi Zoli a barátom.”

Jávorszky Béla Szilárd, rocktörténész-szakíró:

„Másodéves közgázosként botlottam beléjük az azóta legendássá nemesedett Ráday-klubban, a kitakarított alagsorban meghúzódó szonikus és közérzeti menedékhelyen, ahol szinte házi zenekarnak számítottak. A nyolcvanas évek belvárosi undergroundjának második hullámával érkeztek, annak egyik legerőteljesebb képviselőjévé nőtték ki magukat. A példakép Sex Pistols és Public Image Ltd. (PiL) összevonásából vették a nevüket, pedig ezek valójában csak a megkerülhetetlen gyökerek, zeneileg sokkalta inkább a Joy Division vagy a Bauhaus hatott rájuk. Laza dekadencia és érzéki nihil – ez jellemezte anno a produkciót. No és Hegyi „Zombie” Zoli sötét tónusú, súlyosan közérzeti, az emberarcú szocializmus kilátástalanságait tükröző szövegei. Amelyek legjavát szerencsére azelőtt sikerült lemezre menteni, hogy aztán a társak épp a zenekar leglényegibb elemét (Hegyi lokális karakterét) eldobva menthetetlenül besoroljanak az internacionalista tucatiparosok közé.”

Lobenwein Norbert, fesztiváligazgató – VOLT, Balaton Sound:

„Vasárnap van, kora este. A vágóhíd udvarán találkozunk, a Soroksári útnál. »Zsét hoztál vagy cuccot?« kérdezi Zoli, a szokásos félmosollyal az arcán. A kérdés indokolt az elhagyott, romos kulisszák között. Fotózni hívtam Zolit és Ligeti Nagy Tamást, az egykor nagyon közeli barátokat, a valaha elválaszthatatlan társakat. A 20. VOLT fesztivál alkalmából megjelenő album utolsó simításainál tartunk. Zoliról és Tamásról készül egy ilyen volt, ilyen lett jellegű fotó-összeállítás. Találtam róluk egy 1992-es fotót, az első Volt Magazinban jelent meg, ugyanezt igyekszünk reprodukálni két évtized után. Ránézésre nehéz megmondani, hogy semmi sem változott azóta, vagy éppen hogy minden… Pont 20 évvel ezelőtt ismertem meg Zolit. Akkor indították a korszak (számomra) legfontosabb magazinját, a Voltot. A bátyámnak köszönhetem az ismeretséget, ők dolgoztak együtt a Voltnál és a Reformnál. 20 éve Zolinak láthatóan fontosak voltak a külsőségek. De ez cseppet sem volt irritáló. Sőt, jól állt neki… Benzinfaló amerikai kocsija – a Zsigulik és Trabik között – mindenkinek messziről szemet szúrt az Eötvös utcai bérház előtt, ahol akkoriban lakott. Elefántos Bahia-sapkát hordott, ami nekem nagyon hülyén állt (felpróbáltam), neki viszont remekül… Ennyi év után talán már magamnak is bevallhatom: irigyeltem Zolit. Nem is annyira a külsőségek miatt. Sokkal inkább azért, ami belülről áradt. Olyan volt ő, mint egy polihisztor rock and roll sztár. Fontos magazinoknál volt fontos ember. Bármikor beugrottam hozzá a Király utcai szerkesztőségbe, mindig valami izgalmas témával volt elfoglalva. Olykor koncertre készültek, teljes felszerelésben, máskor tévéműsort szerkesztettek, mozifilmet szinkronizáltak, szóval olyasmit csináltak, ami okot adott a csodálattal vegyes irigykedésre… Aztán Zoli egyszer csak eltűnt a szemünk elől. Tudni lehetett, hogy a Káli-medencébe költözött, a nagy nyüzsgés helyett hirtelen nyugalomra vágyott, legalábbis ezt sejtettük a nagy változás mögött. Ijesztő hírek is érkeztek, évekig téma volt a Zolihoz közelállók között, hogy vajon jól van-e, jobban van-e? Vasárnap van, már esteledik. Zoli a hátizsákjából előhúz egy szombati Nemzetet és egy aznapi Képeslapot, a róla készült cikkeket és fotókat mutatja. Ugratják egymást Ligetivel és olyan nyelven kezdenek beszélni, amelyik nekik áll csak igazán jól. Valószínűleg ez az ő kettejük nyelve. Aztán Zoli elindul a Gépterem feliratú kapu irányába, ahol a sexepiles fiúk várják, hamarosan kezdődik a próba. Elbúcsúzunk, Zoli kiegyensúlyozott, mosolyog. Pont úgy néz ki, mint egy lenyugodott rock and roll sztár. A hozzá közelállóknak a vágóhíd udvaráról jelentem: Zoli jól van. Nagyon jól.”

Muray Gábor, újságíró, szerkesztő:

„Mindszentkálla, valamikor régen. Vargányázni megyünk Zolival a hegyre. Ő a Magyar Nemzet kulturális rovatvezetőjeként, én a gyakornokaként, egy igen és még egy igen. Megnézzük a szép pinceszert a Kopasz-hegy túloldalán, rizling, déli fekvés, este fröccsözünk a rózsalugas előtt. Hegyi Zoltán legfőképpen – csendes. És én arra gondolok, de jó az én főnökömnek: révbe ért. Aztán lapozok tíz évet a napilapban, Zoli Káli-medencei Hamvassá érik, én pedig a példáját követve végigmászom a létrát. 2012: szél támad, berezonálnak a hangfalak, Zoli egy színpadon áll, énekel és táncol. Kiüvölt mindent a csendből, amelybe elérkezett rég. És a tömegben kalimpálva hirtelen arra gondolok, nini, a mester éppen annyira otthon van a metropolis rock and roll színpadán, mint vargányázás közben a világ háta megett. Kedvenc lapunk hasábjairól nem is beszélve.”


Müller Péter Sziámi, költő, dalszerző, énekes:

„Megvan pár koncert a Hegyi Zoli-s időkből. Laza és szexis zenekar volt, benne az ígéret. Mickkel már egészen másról szólt, nagyon jó volt, de hamar leváltam róla, sose hittem a magyar angolszászban.

Megvan Marianne Faithfull comebackje is, és még sok más comeback. Nem egyszerűen drukkolok Zolinak. Kíváncsian várom az élete regényét zenei kísérettel. Ha ez szólal meg, akkor ez lehet egy jó, új Sex-e-pil, a tisztes őszes halánték a rakendroll számára is ajándék – legyen bár újjá-születésnapi! Halljuk, mi szólal meg Andreas, Ulrike és Mick halála után a Hegyibeszédben! Egy drukkeretek már van: a sziámi Péter.”


Poós Zoltán, író:

„Az URH zenekar 1980 őszén bejelentette, hogy azért jöttek, hogy eltöröljék a hetvenes éveket. A Sexepil is hasonló ambíciókkal próbálta szétszedni, majd újra összerakni a rock and rollt, de ők már a nyolcvanas éveket törölték el 1988-ban, amikor megjelent az Egyesült Álmok című lemezük, amelyet a magyar pop egyik csúcsteljesítményeként kell az olvasók figyelmébe ajánlanom. Abban az időben a pop a kamaszkorát élte, a táncdalesztétikát csípőből hozó úgynevezett politika pedig a gyerekkorát, ezért is volt meglepő, amikor a Sexepil felnőtt tartalommal állt elő. Mondanunk sem kell, hogy abban az időben nem József Attila tette gyermekké a lakosságot, hanem Kádár János, de aztán nem hiába növesztett minket harminc csikorgó télen át a kín, mert végül olyan lemezek jelenhettek meg, mint amelyen az Egyesült Álmok volt. Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha Hegyi Zoltán, Magyarország egyik legtehetségesebb szövegírója és egyben egyik legjobb zenekara, a Sexepil együtt maradnak, de az biztos: izgalmasabb lett volna a rendszerváltás. Talán a közéletben is több elegancia és intellektus vegyül, és nem lett volna minden olyan szürke, mint a politológusok kardigánja.”


2012, Hegyi Zoltán a mindszentkállai udvarházban. Próbál a zenekar.

Fotó: Éberling András