Seuso-ügy: Szőcs Géza politikai megoldást sürget

tgi
Forrás: MTI
2012. augusztus 06., hétfő 23:20
Lesz lex Seuso? Szőcs Géza szerint a politikusoknak és a jogászoknak együtt kellene megoldást találniuk a Seuso-kincs hazajuttatására.

„Politikusokkal, szakemberekkel, jogászokkal, műgyűjtőkkel évek óta számos tárgyalást folytattam, és mindezek alapján messze a legígéretesebbnek ítéltem Zelnik István műgyűjtő ajánlatát. Ennek alapján megvásárolná a Seuso-együttest, azt Budapestre szállítaná, kiállítaná, tanulmányozhatóvá és kutathatóvá tenné, végezetül pedig a magyar államra hagyná. Így Magyarországnak egyetlen forintjába sem kerülne, hogy a kincsek tényleges birtokába jusson” − érvelt a vásárlási ajánlat elfogadása mellett a posztjáról júniusban lemondott államtitkár hétfőn kiadott közleményében.

Hirdetés

Szőcs Géza hozzátette: ezzel a megoldással ellentétes logikájú az a szemlélet, amely szerint Magyarországnak egyetlen jogos tulajdonosként nem lehet elismernie semmilyen adásvétel jogszerűségét, ideértve Zelnik esetleges tulajdonszerzését is, mert ezzel az állam megszüntetné, legalábbis gyengítené vagy korlátozná követelését, relativizálva saját tulajdonjogát.

„Amilyen imponálónak tartom e nézetet mint jogelméleti konstrukciót, ugyanannyira kérdésesnek látom, hogy Magyarország (amelynek tulajdonosi igényeit nem sikerült peres úton érvényesítenie) mikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy a kincseket ténylegesen is birtokba vehesse. Újabb, megjósolhatatlan kimenetelű és beláthatatlan ideig tartó nemzetközi pereskedés, nehezen felmérhető költségek árnyalják a képet” − jegyezte meg.

Szőcs Géza úgy vélte: a politikának és a jogászoknak együttesen kellene megtalálniuk a megoldást „annak a képtelen helyzetnek az elkerülésére, hogy a magyar államnak tálcán, sült galambként kínálják tulajdona egyszerű, gyors, sőt azonnali birtokbavételének lehetőségét − amit ő azzal utasít el, hogy nem fogadja el azt, ami az övé, inkább visszaperli”.

A volt kulturális államtitkár hangsúlyozta, egy ilyen fejlemény még nem tenné piacképessé a műtárgyegyüttes esetlegesen még lappangó darabjait. „Sőt, egy lex Seuso meghozatalával lehetségessé válna ezek állami megszerzése (horribile dictu, ne adj' isten: visszavásárlása) is. A jelenlegi jogi helyzet fennmaradásával ezek a darabok soha nem fognak előkerülni, csak a feketepiacon fognak gazdát cserélni” − érvelt.

„Azok a személyek, akik jelenleg a műtárgyak − jogos vagy jogszerűtlen, szerintem jogszerűtlen − birtokosai, ismereteim szerint a magyar állammal egyáltalán nem kívánnak tárgyalni eddigi tapasztalataik alapján, a kincset pedig a lehető leghamarabb értékesíteni szeretnék. Bárkinek, csak a magyar államnak nem” − közölte a volt kulturális államtitkár.

Közleményében Szőcs Géza úgy vélte: a Seuso-kincs mihamarabbi visszaszerzése a nemzet „világraszóló sikere lenne, melynek üzenete évszázadokra szólna. Ha a kincs már az országban van, utána már lehet bármennyit jogászkodni, pereskedni, bizonyítékokat keresni.”

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Éppen pünkösdkor jelent meg Koinónia címmel Horváth Barna (1936–2009) református esperes életműsorozatának harmadik kötete, tizenkét teológiai tanulmány. Tovább

Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

20

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS