A VOLT Hangjait nyúlná le az X-Faktor és a Megasztár

Húsz éve a VOLT Fesztivál privilégiuma, hogy június végén megnyissa a nyári fesztiválszezont és ezzel négy napra fenekestül felforgassa Sopron nyugodt világát. A VOLT már nem újdonság, és nem is próbál annak látszata mögé bújni, ami, valljuk be, jól áll neki. Nem elsősorban a megfiatalodás a szervezők célja, hanem az évtizednyi tapasztalat és hírnév kamatoztatása. A már megszokott délutáni játékok, beszélgetések, kiállítások és koncertek mellett a szervezők persze idén is ötleteltek, hogy mivel lehetne még színesebbé tenni az amúgy sem szerény programot. Az ötletbörzét végül a VOLT Hangja nyerte, ami sikeresen startolt, igazi házibuli hangulatot teremtve a fülledt éjszakában. A lényeg az volt, hogy ne epizódsztárokat, hanem igényes előadókat találjanak, akiknek a fesztivál után is biztosítanak fellépési lehetőséget.

Lobenwein Norbert fesztiváligazgató az MNO-nak elmondta, hogy a fesztiválokon klasszikus értelemben működő amatőr zenekarok versenye nem igazi lehetőség egy bandának, ezért jött az ötlet, hogy inkább énekeseket keressenek. A jelentkezőket a fesztivál előtt Budapesten castingolta a zsűri – Németh Juci, Ganxsta Zolee, Ligeti Nagy Tamás, Fiala János, Csíkos Balázs és Gönczi Gábor. Végül száz jelentkezőből tizenkét énekest választottak, akik a Smile Showtime Banddel együtt zenélhettek a VIVA Teraszon. Néhány nap után egy-egy énekesre több mint ezer szavazat érkezett, és kisebb rajongótáborok alakultak ki, akik végig drukkoltak pillanatnyi kedvencüknek. – Érdekes élménynek mondanám, hogy a castingolt énekeseink híre olyan gyorsan terjedt, hogy az X-Faktor és a Megasztár szervezői kértek kontaktokat tőlünk – mondta Lobenwein Norbert fesztiváligazgató.

Csápol a had, már húsz éve dübörög a VOLT

Fotó: Kocsis Zoltán

 

A jelentkezők között, ahogy azt a sok éves átlag mutatja, most is akadtak kiemelkedő énekesek. A legtehetségesebb és persze legnépszerűbb „sztár” nyereménye pedig nem luxusautó vagy lemezszerződés, hanem egy turné a népszerű és nívós Smile zenekarral. Így a fellépések mellett arra is lehetőség nyílik, hogy más bandák is megismerjék a hangját.

A zenei stílusokkal kapcsolatban a fesztiváligazgató elmondta, hogy konkrét meghatározást nem adtak, a repertoáron a klasszikus bulislágerek mind szerepeltek. A versenyzők többségében nem a KFT Afrikáját választották, hanem inkább Adele, Pink és a mai zenekarok dalait énekelték szívesen.

– A tehetségkutatón túl nem lehet szó nélkül elmenni az idei főfellépők mellett sem. A Skrillex és a Chase&Status is nagyon profi show-t adott, ahogy a Faith No More is, akik bár nem vonzottak annyi embert a nagyszínpadhoz, amennyire számítani lehetett, de így is fergetegeset zenéltek – mondta Lobenwein Norbert. A zárónapon a Tankcsapda után a Quimby, végül Iggy Pop szórakoztatta a közönséget.

Vizualitáson innen, zenén túl – tárlatok a VOLT-on

A kiállítótermek hűvös, nyugodt hangulata nyilván keresve sem található a VOLT forgatagában, a szervezők mégis gondoltak a vizuális típusú látogatókra. Elhozták a Bernáth/Y Sándor életművét bemutató tárlatot, találkozhattunk kortárs képzőművészekkel a Virágvolt sátrában, és a magyar rock and roll történelmet bemutató könyv képeit is külön kiemelnénk.

Kezdjük a januárban elhunyt Bernáth/Y Sándorral: a festő, grafikus, zenész és DJ a hazai underground kultúra egyik meghatározó alakja volt. Bernáth/Y (értsd: Bernáthipszilon) képzőművészként a hetvenes évektől alkotott, a Kádár-érát ostromló alkotásai, az úgynevezett szocialista-realista művei miatt pályáját a rendszerváltásig végigkísérték a kiállításbetiltások. Mégsem festményeivel, hanem inkább zenei tevékenységével vált generációk kedvelt éjjeli alakjává. A fesztiválon felállított, fülledt konténer is inkább erre koncentrált: partiplakátok, dokumentumfilmek és avantgárd zajok. Bernáth/Y fiatalkorában a rockzenével ismerkedett, aztán az átütő sikert a Bizottság, majd a Konnektor Rt. performanszai hozták. A kilencvenes években, a berlini Loveparade-on tett látogatásával ízlése új irányt vett, ekkortól a hazánkban is rohamosan népszerűsödő technozene követőjévé vált. Fiával, Zsigmonddal létrehozták a Bernáth/Y & Son Live Act néven futó formációt, ami számos rendezvényen, köztük több alkalommal a VOLT-on is sikerrel szerepelt.

– Mindenképpen a zene az, amiről a fiatalabb generáció apámat ismerheti – mondta a kiállítás szervezésében segédkező Bernáthy Zsiga, a művész fia és alkotótársa. Azt azonban hozzátette, hogy akik személyesen ismerték őt, sajátosan előremutató, már-már látnoki mentalitását tartják fő hagyatékának. Zsiga szerint Bernáth/Y gondolatvilága továbbra is velünk marad: a jövőben több kiállítás, kiadvány és buli állít emléket az alternatív művésznek.

A tárlattól alig pár méterre állt a Virágvolt szellős sátra. Négy művész, négy nap, húsz alkotás – ez volt a koncepciója a kezdeményezésnek, ami a látogatók mulattatásán túl más nemes célt is szolgált. A fesztiválon készített, virágmintájú keretekre festett kép később kalapács alá kerül majd, az árverezésből befolyt összeget pedig jótékonysági célokra fordítják. Hogy pontosan mire, azt a látogatók szavazatai döntik el, három pályázó (a Sopron, a Csillagok Városa Projekt, a Soproni Szent Erzsébet Kórház gyermekosztálya, valamint az épülő új soproni templom) javára küldhettük voksainkat.

A tűző nap nem tett túl jót a szabadban felállított, vászonra vitt fotók és szövegek népszerűségének, amelyen a Rocklitera vol. 1 című, rock and roll könyv teljes irodalmi (Felhőjáró Baksa-Soós Attila) és fotóanyagát (Lékó Tamás) láthattuk. A kortárs rock- és popszcénát novellákban és képekben megörökítő könyv tavaly jelent meg, igazi hiánypótló mű. Ha a szervezők jövőre is tisztelegnek a hazai rock nagyjai előtt, új tartalommal tehetik majd, hiszen idén ősszel kiadják a Rocklitera második részét, új arcokkal, új fotókkal.

95 ezren lepték el Sopront

– Az idei VOLT Fesztivált megelőző időszakban a legtöbben arra voltak kíváncsiak, mivel tesszük majd emlékezetessé a jubileumi eseményt. Ma már minden jelenlévő számára egyértelmű: a 20. VOLT igazán ünnepi hangulatban telt. Öt napig boldog fesztiválozókkal és jókedvű fellépőkkel találkozhattunk Sopronban, ez a legfontosabb visszajelzés számunkra – ez olvasható a fesztiválszervezők összegzésében.

A keddi „nulladik napon” még csaknem 100 ezer résztvevőre számított Fülöp Zoltán, a fesztivál egyik alapítója a tavalyi 102 ezer után. Idén azonban „csupán” 95 ezren látogattak Sopronba. Az első, 1993-as fesztiválon öt zenekar és mintegy 800 főnyi közönség vett részt, most viszont már 200-nál is több produkciót, köztük másfél tucat világsztárt vártak a Lővér kempingbe és a harkai platóra.

Sexepil – az idei év nagy visszatérői

Fotó: Kocsis Zoltán



Az idei VOLT Fesztiválon mások mellett fellépett a Snow Patrol, a Lostprophets, a Röyksopp, az Enter Shikari, Chase & Status, a Simple Plan, a Hadouken!, Katy B, Mac Miller, a hazai sztárok közül a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Brains, a Vad Fruttik, a Carbonfools, a 30Y, az Irie Maffia, a Péterfy Bori & Love Band, a ColorStar, a Compact Disco, a Heaven Street Seven és a Magashegyi Underground.

Az exkluzív fellépők sorában volt található Yonderboi (Fogarasi László), Ákos, valamint a nyolcvanas évek legendás underground csapata, a Sexepil.