Hónapok kérdése, és hetvenéves lesz a szórakoztatóipar királynője, Barbra Streisand. Nem egy szokványos szépség, vegzálták is eleget, például olyanokkal, hogy tulajdonképpen nem is az orra, hanem a szeme okozza a diszharmóniát. Streisand legyintett az egészre, minek is vette volna fel: ha megműttette volna védjeggyé lett orrsövény-ferdüléses orrát, talán még a karrierje is beletört volna.

Nick Yapp könyve nem más, mint tabló egy ikonról, amelyben Terry Fincher, Bill Eppridge, Terry O’Neil képein keresztül szinte átélhetővé válik Streisand életének minden pillanata. Streisand nem ismerte az apját, az anyja nem is foglalkozott vele, mostohaapja is csak megkeserítette az éltét. Nem tehetett hát mást, amint lehetett, lelépett otthonról. Csak egy dolog érdekelte: énekes akart lenni. Kemény munkával szinte pillanatok alatt söpörte el az útjából a hatvanas évek nagyjait, Doris Dayt vagy Rosemary Clooneyt, és lett a musicalvígjátékok és a zenés televízió-műsorok üdvöskéje.

23 évesen már saját tévéműsort készített My name is Barbra címmel, aztán sorra jöttek a mérföldkövek: a Funny Girl, a Color me Barbra, a Yentl, a Hello Dolly és a mozifilmek, kár is őket felsorolni. Siker minden fronton, meglett az áhított trón a showbiz csúcsán, sőt valamivel több is. Streisand a főállású „dívaság" mellett divatot diktál, és nem titkolja a politikai hovatartozását sem: keményvonalas demokrata.

A képeken Barbra Streisand megannyi arca köszön vissza. Hol vidám, pimasz, máskor elnyűtt, szenvedélyes, vagy épp halálfejes zászlót lengetve pózol a kamerának. Vacsorázik John F. Kennedyvel, Judy Garlanddal karöltve, feltűnik szerelmei oldalán, vagy pózol Nicolas Sarkozyvel.

Yapp könyvéből „Bolond Barbra" legendájának igényes tálalása mellett az is kiderül, hogy Streisand életének relikviáit folyamatosan elárverezik.

The show must go on! – üzeni halkan Dolly.

(Nick Yapp: Barbra Streisand. Kiadó: Show Time Budapest Kft., 2011.)