Film

Svéd tolvajbanda nyert a Titanicon + Képek

kgy

2012. április 22., 13:05
A szombat este véget ért 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon két olyan film nyert, amelyek hamarosan a honi mozikban is láthatók lesznek. Skandináv drámát és belga keserédes komédiát díjazott a zsűri és a közönség.

Szombat este véget ért a 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek ünnepélyes díjátadóján Ruben Östlund skandináv mozija, a Play nyerte el a Hullámtörők díjat. A közönség kedvence a leadott szavazatok alapján a belga Hasta la vista! lett. Bár a Titanic alapvetően ősbemutatók, Magyarországon máshol nem látható mozik vetítőhelye, némiképp szokatlan módon a két díjazott filmnek már van honi forgalmazója, s széles körben is látható lesz a következő hetekben.


Ennek ellenére a Play sikere érthető, a hét filmből álló versenyprogramból egy másik skandináv mozival, Joachim Trier Oslo, augusztus című filmjével együtt kiemelkedett a mezőnyből. A Playben 12 és 14 év közti fekete fiatalok sorozatosan fosztják ki a plázákban lézengő, jómódú, náluk pár évvel fiatalabb svéd gyerekeket. A film őszintén szól a burkolt és nyílt erőszakról a gyerekek között, a manipulációról, a faji és erkölcsi kérdésekről egy Göteborgban valóban megtörtént eset alapján. Az 1974-ben született Östlund filmes tanulmányait a Göteborgi Egyetemen végezte, a Play első nagyjátékfilmje.


A háromtagú nemzetközi zsűri tagjai idén Stefan Laudyn, a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Kocsis Ágnes filmrendező és Muhi András producer voltak, akik értékelésükben kiemelték, a Play „egy látszólag tökéletes társadalom következetes és felzaklató portréja”. A közönségdíjas Hasta la vista! ezzel szemben egy szórakoztatóbb darab, amelyben három testi sérült flamand fiatal egy spanyol kalandba vág bele, hogy elveszítsék szüzességüket. A rendhagyó road movie keserédes és humoros jeleneteken keresztül beszél barátságról, szeretetről, amit beárnyékol az egyéni sorsok tragikuma.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. Garmada1920 2012. április 24., kedd 21:26
    A Play c. filmben ún. „távoli felvételeket” alkalmaztak és kissé hosszan. Ennek előnye az, hogy a nézőnek van elég ideje elgondolkodni(már ha van min) a látottakon, azonban megvan az a hátránya, hogy igen unalmas is tud lenni. A kamerát ugyan lehetett volna többször is, egy kissé jobbra vagy balra fordítani, valamint közelíteni is, mert hát ugye ezekre is alkalmas, azonban a rendező szinte egyhelyben hagyta, mert neki így is megfelelt. A nézőknek ilyenkor olyan érzésük is lehet, mintha ott felejtették volna, ahol éppen lerakták. Mindezek miatt az operatőrnek sok dolga nem volt, feltehetően a vágónak sem és különben is, minek terhelni őket feleslegesen. Továbbá a rendező „hatékonyan” kihasználta a plázákban, az utcákon, a tereken, a buszon, stb., meglévő természetes fényviszonyokat, ezért nem igen volt szükség világosításra sem. Gondolom mindezek oka az, hogy Svédországban is szűkösek, a filmesek rendelkezésére álló pénzügyi keretek, ezért takarékoskodtak. Ennél a filmnél látványosságról, látványvilágról egyáltalán nem beszélhetünk, ez egy drámától nem is várható el, azonban a felsorolt hiányosságok miatt(finoman fogalmazva), sajnos igazi filmről sem, ezért a rendezőnek a további „takarékosság” és főleg a gyakorlás miatt, rádiójáték formájában ajánlott feldolgoznia a filmbeli témát. Arra kíváncsi lennék, hogy a nézők milyen osztályzatot adtak a filmre, mert ennél a filmnél, kifejezetten a közönség lett volna a legjobb zsűri – igaz nem szakmai.

    Lengyel Filmtavasz filmjei, nem kerültek be a Titanic filmjei közé, holott a színvonaluk, az értékük miatt, megérdemelten ott lett volna a helyük, ezért a következő évben bátran nevezzenek és a szervezők fogadják be őket, válogassanak belőlük, mert a „multikulturális” filmekkel, könnyen felveszik a versenyt – sőt. Csak azokat a filmeket tudom ajánlani, amelyeket láttam, ezért eddig a nagyközönségnek az Öngyilkosok Szobája c. filmet és a Szakmának a Vakond c. ajánlanám – vagy fordítva.

    http://www.port.hu/ongyilkosok_szobaja_sala_samobojcow__suicide_room/pls/fi/films.film_page?i_film_id=119744

    http://www.port.hu/a_vakond_kret/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=129814&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=2

    A Titanicon jómagam tetszését, a látott versenyfilmek közül, A Fal c. film nyerte el leginkább és bevallom őszintén, hogy a Play c. filmre a legrosszabb minősítést adtam – tudom nem értek hozzá és régimódi vagyok. Itt kénytelen vagyok megemlíteni azt, hogy a Fal c. filmre a közönség szinte nem tudott szavazni(nekem nem sikerült), mert a következő előadásra érkező, vagyis a Klip c. film közönsége, szinte ránk törte az ajtót, ezzel megzavarták a rendezővel a közönségtalálkozót és miattuk be kellett zárni az ajtókat és máshol kellett távoznunk utána, ezért nem fértünk hozzá a szavazólapokhoz.

    A Klip c. filmet rengetegen látták, ezért egy kicsit részletesebben kitérnék rá. A „kissé pikánsra” sikerült film, Szerbia szellemi, morális és erkölcsi hanyatlását is bemutatja, mint olvasható a tartalomban. A nagyközönségnek feltehetőleg, csak a pornógrafikus jelentekről szólt és jól szórakoztak, érthető okokból. Van a filmben egy olyan rész, ahol a fiatalok valami „csúnyát” mondanak a facebookra, Amerikára és ezen elgondolkodtam. Az egésznek a lényege, az üzenete az, hogy a Szerb nemzettudat még létezik, még nem sikerült őket teljesen amerikanizálni vagy globalizálni – másokat sem. Innetől érdemes, újra átgondolni a filmet. A tudattalan üzenete egészen más, mint a tartalomban olvasható, talán még maga a rendező sincs tisztában vele, hogy mit is hozott létre vagy rajta keresztül mint üzennek. Arról van szó(igyekszem körülírni, finoman fogalmazni a moderátor miatt is), hogy a többször ágaskodó fallosz, a belőle távozó testnedv, ami a hölgyön vagy itt-ott „landol”, valamint a nem a rendeltetési helyére tett „szerszám”, az orális jelenetek, pontosan azt szimbolizálják, amit Amerika, a NATO, Jugoszláviával és a Szerb néppel is tett. A föld(anyaföld, szülőföld, hogy segítsem a jobb megértést) nőnemű, ezért analógiába állíthatjuk a filmbeli fiatal lánnyal és az „ide-oda” történő behatolást, a megalázásokat, azzal pusztítással, amit ezzel a néppel is tettek. Elnézést a sok idézőjelért, a ködös körülírásért, azonban ha részletesen és egyszerűen leírom, akkor sokan megbotránkoznának és a moderátor törölné.

    Annyit még megjegyeznék, hogy nem illik lezárni a közönségszavazást addig, ameddig a filmeket még vetítik a mozikban. Szombaton este 7h után, már nem lehetett szavazni és ekkor még kb. tíz film volt látható. Ezek ugyan nem befolyásolták a végeredményt, azonban sportszerűtlen volt.

    Összefoglalva: A Titanicon többségében igen „egyszerű” filmeket láttam, tisztelet az igen kevés kivételnek, azonban a Lengyel Filmtavaszon művészi alkotásokat.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Éppen pünkösdkor jelent meg Koinónia címmel Horváth Barna (1936–2009) református esperes életműsorozatának harmadik kötete, tizenkét teológiai tanulmány. Tovább

Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

18

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS