Az első szembetűnő tény, hogy koppanásig előre lehetett sétálni Jonathan Davisék koncertje alatt a Nagyszínpad kordonjáig, ahol szinte már fizikai testközelséget lehetett érezni a kaliforniai zenészekkel. A másik, hogy hosszú ideje nem szólt ilyen jól nagyszínpados produkció a Szigeten, ami lehetne akár elszomorító is, de inkább örvendjünk. A zenekar hozta a jogosan elvárt, kötelező minőséget: mélyre hangolt gitárok, zúzás, semmi sztárallűr (2005-ös szigetes jelenésük minősíthetetlen amatőr cirkusz volt, hisztivel, késéssel, backstage-ben összevesző zenekarral teljes agyrém), még az énekes energiaital-szponzor logójával ellátott csuklószorítója is megbocsájtható, ahogyan a koncert alatt elkövetett dobszóló is, bár ez utóbbit a külföldi fesztiválozók zászlólengetésével együtt kellene tiltani minden zenés rendezvényen. Az előbbi öncélú időhúzás, az utóbbi egyszerűen csak idegesítő azok számára, akik messzebbről néznék a koncertet.

Tarantinói időugrással érdemes megemlékezni a Tankcsapda jelenéséről is. Csakúgy mint 2005-ben, most is közvetlenül a Korn előtt, a fesztivál főprogramjában egyedüli magyar produkcióként játszhattak Lukácsék a nagyszínpadon. A Zanzibárból tavaly év végén kimenekített, Zakk Wylde fétisjegyeket viselő gitáros, Sidi érkezése kimondottan jót tett a ’csapdának.

A helyettesítő basszusgitáros, a Mudvayből lízingelt Ryan Martini (Fieldy felesége augusztusban szül, így értelemszerűen kihagyta ezt a turnét) úgy néz ki, mint Kisszabó Gábor és a Prodigys Keith Flynt szerelemgyereke, de teljesítménye alapján bármikor megállná a helyét a Munkey-ék mellett. Slágerek, majd Pink Floyd- és Metallica-átdolgozások, 23 óra után pár perccel pedig vége. Pengetőszórás, taps, majd viszlát.

A tömeg (közöttük észrevehetően sokkal több lány) szétszéledt, mi pedig visszatértünk a kora esti Tankcsapda alatt felmerült problémához: mit nézzünk meg este? A Szigethez képest ugyanis elég karcsú a zenei felhozatal késő éjszakára: Tudósok, a szegény ember Manu Chaojaként is emlegetett Ocho Macho és a zseniális hangulatot kovácsoló ír kocsmapunkot toló Firkin volt az élőzenés választék csütörtök estére. Ha mégsem jön be, akkor ott a kocsmadiszkó, ami mára már külön iparággá vált a fesztiválon. Amíg 15 évvel ezelőtt spontán kialakult, István, a királyra és G'N'R-re asztalon tomboló rockerhorda volt a jellemző, mára már több száz négyzetméteres, fedett táncterek vannak a kocsmapultokhoz rendelve, ketrectáncos lányokkal és vödör méretű koktélokkal. Hajnalra már folyamatos, ködszerű por lepi a Hajógyári-sziget gyalogútjait, ami már az egyéjszakás szigetelés másnapján is vörös szemeket és mozielőzetes hangot produkál bárkinél.