Szólóalbumon dolgozott Kurt Cobain?

Grund
Forrás: MTI
2012. április 17., kedd 13:55
Saját szólóalbumán dolgozott a Nirvana együttes frontembere, mielőtt 1994 áprilisában önkezűleg végett vetett az életének – fedte fel egy televíziós interjúban a Cobain felesége által alapított Hole rockbanda korábbi gitárosa.

Eric Erlandson az amerikai Fuse zenecsatornának nyilatkozva árulta el, hogy Cobain különböző emberekkel dolgozott együtt a készülő lemezén, a szerzeményei pedig még a korábbi munkáit is felülmúlták. „Ez lett volna az ő Fehér Albuma” – utalt a Beatles 1968-ban megjelent lemezének becenevére.

„Nagyon izgatottá tett néhány anyag, amelyeken akkor dolgozott, és igazán szerettem volna látni, ahogy élőben eljátssza őket” – mesélte a zenész. A Courtney Love által alapított Hole egykori gitárosa a múlt héten nyilatkozott a zenecsatornának, miután piacra dobta a Cobainnel való kapcsolatát bemutató Letters to Kurt (Levelek Kurtnek) című könyvét.

Erlandson szerint lehetséges, hogy Cobain demófelvételeiből is megjelenik egy album. „Mindössze annyit tudok, hogy valaki elkezdte egybegyűjteni az anyagokat, de remélem, hogy összejön valami” – mondta.

A Nirvana együttes legendás frontembere 27 évesen vetett véget az életének.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újra a kultúra európai hírű központjává válhat a fertődi Esterházy-kastély – jelentette be a Forster Központ elnöke, Cselovszki Zoltán kerítésmászás után. Tovább

A cseh könyvszakma tart az Amazontól, és a könyvek áfájának emelését is megsínylették. A prágai könyvfesztivál magyar vendége Esterházy Péter volt. Tovább

Vázlatos útiterv, véletlenek és kanapészörf: bemutatták Lantos Gábor 100 nap északon című, napokban megjelenő könyvét. Tovább

Nem kolbászmustra: a vezető hazai fesztiválok mércéjével mérve is megállta a helyét a Pécsett megrendezett Zsolnay Fesztivál. Tovább

Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább

Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS