Távgyógyítást is bevezetnek

BL
Forrás: MTI
2011. december 06., kedd 15:51
Felújították a Dorog és kistérsége lakóit ellátó szakrendelőt, valamint a beruházás keretében digitális röntgenkészüléket szereztek be, amely lehetőséget ad a távgyógyászati szolgáltatás bevezetésére – tájékoztatott a város polgármestere.

Tittmann János (MSZP) hozzátette: az 1963-ban épült rendelő, tüdőgondozó és röntgenvizsgáló korszerűsítésére a kistérség csaknem 300 millió forintos uniós támogatást nyert el, és ahhoz 60 millió forintos önrésszel járult hozzá.

A felújítás során a szakrendelőt akadálymentessé tették, a lapos tetőt beépítették, az épületet szigetelték, a közműhálózatokat kicserélték. A másik két helyszínen szintén megtörtént az akadálymentesítés. Az épületek homlokzatát ugyanolyan színekkel újították fel, mint a 2005-ben átadott Szent Borbála-szakkórházat, így egységes, harmonikus külsőt kaptak Dorog egészségügyi intézményei.

Hirdetés

A digitális röntgenkészülék rendszerbe állításával a felvételeket forgatni, nagyítani és árnyékolni lehet, illetve az interneten azokat egy adott terület specialistájához lehet továbbítani a pontosabb diagnózis érdekében. A rendelő Dorog és a vonzáskörzetébe tartozó kisebb települések lakosságának, körülbelül ötvenezer embernek nyújt teljes körű járóbeteg-szakellátást, gondozást és szűrővizsgálati lehetőségeket – mondta el a polgármester.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

7

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

A hét összeállítása mi máshoz kapcsolódna, mint a világ legjelentősebb filmes seregszemléjéhez, a cannes-i filmfesztiválhoz? Tovább

A román Fanfare Transilvania fúvószenekar vezetésével a kulturális fesztivál ismét bevonult a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Tovább

Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS