Telis-tele jó nőkkel az új társulat + Videók

Ágoston László, a Moltopera vezetője elvárja a minőséget

Bucsy Levente

Bucsy Levente

2012. március 8., csütörtök 11:11, frissítve: csütörtök 11:35

Még hogy széttárt karú, gargarizálós, túlsúlyos, idős asszonyok „sportja” lenne az opera? Igazi macsó hapsik és csinos leányzók alkotják az ősszel alakult Moltopera társulatát. Ágoston László, a huszonévesek csapatának vezetője a fiatal kor ellenére elvárja a szakmai és emberi minőséget, a közönség pedig már az első alkalommal hálás volt ezért. Most vasárnapra még várja néhány árva jegy kifejezetten azokat, akik torkig vannak az operában szerzett rossz tapasztalataikkal – vagy még nem találkoztak a műfajjal.

Mi tagadás, az újságíró életét megkönnyíti néhány találkozás. Ágoston László, a Moltopera társulat énekművésze és vezetője ugyanis annak a Kayamarnak az egyik legjobb barátja – és útjainak egyengetője –, akit néhány hónapja szintén az MNO mutatott be a zenei különlegességekért rajongóknak. A Moltopera első koncertjén a csilláron is lógtak, a második pedig most következik.

Ágoston László - kép: moltopera.hu
Ágoston László: A mi közönségünk lehet, hogy életében először lát operát, és lehet, hogy már
csalódott többször is; minden alkalommal száz százalékon kell égnünk, ha a következő koncerten
is viszont szeretnénk őket látni

Forrás: moltopera.hu



– Csillog-villog a honlapotok, fent vagytok a Facebookon, blogot vezettek, és összeraktatok egy YouTube-csatornát is. Az ember azt gondolná, ez távol áll egy operatársulat stílusától. Miben hozott a Moltopera még újat ebbe a világba? Egyáltalán, hányan tudnak talpon maradni magánalakulatként a műfajban?
– Köszönjük a bókot, örülünk, ha tetszik a moltopera.hu. Hamarosan 11 nyelven lesz elérhető, a fordítások már készülnek. Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a modern kor emberét a modern kor eszközeivel szólítsuk meg. Alapkoncepciónk, hogy szembeszálljunk az operát mint műfajt övező sztereotípiákkal. A kövér énekest, aki felemelt karral, egy helyben énekel tíz percet idegen nyelven, természetellenes hangképzéssel, mi sem szeretjük.

– De hogyan lehet ezzel szembemenni?
– Először is: a közönséget nem lehet hülyének nézni. Ha egy prózai színházban a hősszerelmes monológja közben rá sem néz a vágyott hölgyre, azt mondjuk, botrányos. Ha az operában történik mindez, azt, hogy a műfaj sajátja. Fel kell adnunk ezt a kényelmességet, és színházi igényességgel kell hozzáfognunk az operához is – még ha ez is a nehezebb út. A mi előadásainkból igyekszünk száműzni az álldogálást, és értelmes, nem öncélú akciót bemutatni, altestiség és modernkedés nélkül. Másrészt: a csapat fiatal, de kitűnő énekesekből áll. Büszke vagyok rá, hogy a szerep szerint tizenéves Zerlinát nem „érett nő”, hanem egy húszéves, diploma előtt álló Zeneakadémista énekli, és a Don Giovanni mindhárom női szereplőjét bármely férfi el akarná csábítani a nézőtérről. Itt kezdődik a hitelesség és a „nézhető” opera a számomra.



– Hogyan és honnan lehet összeszedni, társulattá gyúrni ma fiatal operaénekeseket?
– Álmokkal üzletelek. Amikor azt mondtam valakinek: állj közénk, dolgozz sokat, és csináld pontosan azt, amiért erre a pályára léptél, vagyis énekeld azt, ami neked való, olyan rendezésben, amivel egyetértesz, olyan kollégákkal, akikkel jó együtt színpadra állni, mindenki azonnal igent mondott. A közös munkát tavaly októberben kezdtük a Zeneakadémiáról és a Szegedi Tudományegyetemről érkező fiatal énekművészekkel. Két feltételem volt: a szakmai mellett emberi színvonalat is elvárok, a minőségi produkcióhoz szükség van a nyugodt légkörre. A másik kitétel, hogy a Moltopera koncertje sohasem lehet hakni. A mi közönségünk lehet, hogy életében először lát operát, és lehet, hogy már csalódott többször is; minden alkalommal száz százalékon kell égnünk, ha a következő koncerten is viszont szeretnénk őket látni.

– A pillérek tehát megvannak, illetve, hogy mit hogyan nem csináltok. De milyen célokat tűztetek ki magatok elé? Ha jók vagytok, nyilván felmerült a külföld…
– Kissé arcátlanul azt mondanám, a csillagokat céloztuk meg. Az egy másik kérdés, hogy elérjük-e őket, de én maximálisan biztos vagyok a kollégáim, barátaim tehetségében. Ezzel együtt nem tökéletesek akarunk lenni, hanem nagyon szerethetők. Biztató jel, hogy az első koncertünkre pótszékestül két héttel előtte elfogyott minden jegy, a másodikra, ami most vasárnap a Nádor-teremben lesz, szintén az utolsókat áruljuk. És igen, vannak már külföldi megkeresések, egész konkrétan Svédországból is – de nagyon az elején vagyunk még. Először vár ránk egy hazai misszió: elérhetővé tenni a magaskultúrát mindenki számára, aki csak egy kicsit is fogékony erre, akár vidéken is.

– Akár a legkisebbeknek is? Hogyan lehet ezt az egyébként sem könnyen fogyasztható, talán egy kicsit harsány műfajt gyermekközönségnek tálalni?
– Elsődleges célcsoportunk nem a gyerekek, bár koncepciónk nagyon fontos része az iskolások, gimnazisták és egyetemisták megszólítása. Mi azoknak éneklünk, akik hajlandóak adni egy esélyt annak a műfajnak, amit a legtöbben már eltemettek. A Moltopera célja, hogy azoknak üzenjen, akik szkeptikusak vagy akár operaellenesek. Szerintünk nincs rossz közönség, csak rossz előadás.

Az MTV riportja

– A most vasárnapi koncerten (este hétkor) a Nádor-teremben mire számíthatunk? Hogyan állítottátok össze a műsort?
– Bemutatkozó koncert lesz, egy hellyel-közzel „hétköznapi” operaest. Az első felében minden énekesünk egy szabadon választott áriával mutatkozik be, majd rövid szünet után Mozart: Don Giovanni-skiccek jönnek, amiből reméljük, kiderül majd az általunk képviselt irány. Apám mindig hangsúlyozza a fiatal költők útkeresése láttán: ha újat akarsz mutatni, előbb bizonyítsd be, hogy bírod a mesterséget, tudod a régit. Erre törekszünk most.

– A koncert után – fiatalokról lévén szó – gondolom, buli következik. Mire készültök legközelebb?
– Március második felét és április elejét repertoárbővítésre szánjuk, ősszel pedig, ha minden feltétel adott, jöhet a Don Giovanni-premier. Április végére szeretnénk elkészülni A varázsfuvola-keresztmetszetünkkel, ami egy tipikus beavató-előadás: az operairodalom egyik „legslágeresebb” zenei anyagát énekeljük, és a számok között megpróbáljuk elmondani, miért tartjuk érdekesnek ezt művet. Emellett készül a „Férfi és nő kétszer” munkacímű estünk, ahol Pergolesi 1733-as Úrhatnám szolgálóját állítjuk Menotti: A telefon című 1947-es, modern operájával szembe, két felvonásban. Mindkettő vígopera, mindkettő házassággal ér véget, mindkettő karikaturisztikus. Azt hiszem, nagyon különleges találkozás lesz! És mindezekkel párhuzamosan gyakoroljuk az új operaária-estünket is, amelyben közismert, közkedvelt darabok szerepelnek – „moltoperásítva”. Ez nem jelent semmi ördöngöset, de jellemző lehet az est alcíme: „Hogyan éljünk túl egy operaestet?” A vasárnap után – egyelőre úgy tűnik – április 29-én az Aranytízben találkozhat velünk a közönség, de a honlapunkon mindig meg lehet találni a legfrissebb információkat.

– Mindenképpen érdekelne még, hogy miből marad életben a Moltopera. Szerelemből nem lehet a hivatásos profi szintig eljutni. Nem kicsi ez az ország az opera műfajának? Külföldön igen keresettek és sok esetben remekül megélnek a magyar komolyzenészek.
– Először is tudatos műsorpolitikánk van, addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Főként kisebb költségű, 2, 5, 6 fős esteket állítunk össze, amelyek olcsóbbak, mégsem jelentenek szakmai megalkuvást. A Don Giovanni ebből a szempontból kivétel, de azt nem is tervezzük bemutatni abban az esetben, ha nem adott minden feltétel. Cserébe lesz egy világszinten is újító ötletünk ebben a darabban – hónapok óta dolgozunk rajta, remélem kapunk majd rá esélyt, hogy megmutassuk, mi az. Másrészt viszont akármi is lesz a közeljövőben pénzügyileg, 2000 forint fölé nagyon akkor sem emelnénk a jegyárainkat, ha majd látszólag megtehetjük. Senkit sem szeretnénk kizárni az opera élményéből, még a kollégistákat sem. Jelenleg szponzort keresünk, aki mindebben fantáziát lát, de saját lábunkon is meg kell tudnunk állni. Persze, ki ne vágyna egy-két gyümölcsöző együttműködésre?!