Tizenhatan kaptak kegyelmet

WA
Forrás: MTI
2012. február 24., péntek 10:53
Tavaly az összes kérelmező 1,68 százaléka, tizenhat ember részesült államfői kegyelemben, mintegy háromszor annyi, mint 2010-ben – derül ki a közigazgatási tárca által a kormányzati portálon közzétett statisztikai adatokból.

Az ilyen ügyekkel kapcsolatban 2002-ig visszamenőleg ismertetett adatok alapján megállapítható, hogy a legtöbb kegyelmi ügyet – 1378-at – 2007-ben bírálták el. Abban az évben a kérelmezők 1,67 százaléka, 23 ember részesült kegyelemben, míg a legtöbben, 41-en 2004-ben (1266 kérelmező 3,24 százaléka). 2008 volt az az év, amikor a legnagyobb arányban, 799 kérelmező 3,38 százaléka kapott kedvező elbírálást, számuk 27 volt.

Húsz alá először 2009-ben esett azoknak a száma, akik kegyelmet kaptak (17), a 2010-es év öt kegyelme – 871 kérelmezőből – a legalacsonyabb ilyen adat eddig mind a számszerűségét, mind pedig az összes döntéshez viszonyított arányt (0,57 százalék) tekintve.

Tavaly összesen 951 ügyben született döntés, az elutasított kérelmek száma 935 volt. 2002 óta, a múlt év végéig összesen 235-en részesültek kegyelemben, ami az összes – 11 057 – döntéshez viszonyítva 2,13 százalékos arányt jelent.

Az alaptörvény alapján a köztársasági elnök gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát, a közigazgatási és igazságügyi miniszter felel a kegyelmi ügyekért, előkészíti és ellenjegyzi a köztársasági elnök kegyelmi döntéseit.

A büntetőeljárásról szóló törvény értelmében kegyelem iránti előterjesztést – hivatalból vagy kérelemre – a büntetőeljárás megszüntetésére a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyész, azt követően a miniszter, a még végre nem hajtott büntetés, a próbára bocsátás és a javítóintézeti nevelés elengedésére vagy mérséklésére, illetőleg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre a miniszter tehet a köztársasági elnökhöz.

A kegyelmi kérelem kizárólag a büntetésekre (szabadságvesztés, közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kiutasítás) és a mellékbüntetésekre (közügyektől eltiltás, kitiltás), továbbá az intézkedések közül a próbára bocsátásra és a javítóintézeti nevelésre vonatkozhat, a kegyelmi jogkör egyéb intézkedésre (megrovás, kényszergyógykezelés, elkobzás, vagyonelkobzás, pártfogó felügyelet) nem terjed ki.

Kizárólag a végre nem hajtott büntetések, valamint a próbára bocsátás és a javítóintézeti nevelés intézkedések esetében folytatható le kegyelmi eljárás. Kegyelmi kérelmet a terhelt, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, valamint a terhelt hozzátartozója nyújthat be.

A köztársasági elnök méltányossági jogkörben – indokolási kötelezettség nélkül – dönt, a miniszteri előterjesztés nem köti. A köztársasági elnök határozata a kegyelmi elhatározás napján válik érvényessé, de a miniszter ellenjegyzésével hatályosul. A köztársasági elnök határozatával szemben jogorvoslatnak nincs helye. A kérelmezőnek lehetősége van újabb kegyelmi kérelem előterjesztésére.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Félszáz francia és közel hetven magyar remekművet tár majd a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása. Tovább

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább

Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább

A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább

Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS