Az ítélet megszületéséig akár másfél hónap is eltelhet a Tóásó-ügy érdemi tárgyalásának május 15-i megkezdése után – mondta hétfőn Marcelo Sosa bolíviai ügyész.

A témában Tóásó Előd testvére is nyilatkozott a Lánchíd Rádióban; szerinte a bolíviai hatóságokat saját törvényeik sem érdeklik.

Gerardo Prado, az erdélyi születésű Tóásó Előd és a horvát–bolíviai állampolgár Mario Francisco Tádic Astorga – mindketten Rózsa csoportjának tagjai voltak – védőügyvédje nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy „a pernek el kellett volna már évülni, hiszen ezt mondja ki a bolíviai büntetőeljárási kódex 133. cikke, amely szerint a feljelentést követő három éven belül be kell fejezni a pert, és az már elmúlt”.

A védőügyvéd szerint Tóásó és Tádic őrizetének megszüntetése érdekében már hivatalból is el kellett volna járniuk a hatóságoknak, de ennek ellenére jelezte, hogy beadványt nyújt be erről az illetékes törvényszéknek, amelyben kéri az eljárás megszüntetését a következő napokban.

Prado azt is jelezte, hogy 2009 óta kapcsolatban állnak az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) Amerika-közi Emberi Jogi Bizottságával (CIDH), amely tájékozódhat és bekapcsolódhat az ügybe.

Május 15-én ül össze az a bolíviai bíróság, amely megkezdi az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását, miután november elején az illetékes bolíviai bíróság lezárta a per vádemelési szakaszát, és esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt.

Az ügyészség szerint a gyanúsítottak terroristák, akik meg akarták gyilkolni a bolíviai elnököt, és fegyveres milíciát szerveztek, hogy elszakítsák Santa Cruz tartományt az országtól. Ellenzéki körök és egyes diplomaták szerint viszont kreált ügyről van szó, és a háttérben a kormánynak az a szándéka áll, hogy lejárassa legbefolyásosabb, Santa Cruzban szervezkedő ellenfeleit.

Az ügy 2009. április 16-ának hajnaláig nyúlik vissza, amikor a rendőrség bejelentette, hogy felszámolt egy terrorista csoportot. A rajtaütés során életét vesztette a bolíviai–magyar–horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer. A csoportból Tóásó Előd és a horvát–bolíviai állampolgár Mario Francisco Tádic Astorga azóta a San Pedro börtön rabja.

Tóásó a napokban Lukács Csaba újságírónak telefonon elmondta: a bolíviai hatóságok egy évvel a letartóztatása után hozták az új jogszabályt, amely meghosszabbítja az előzetes letartóztatás maximális idejét 18 hónapról 36 hónapra, de ez is lejár április 16-án. Prado nyilatkozata szerint az erről intézkedő bolíviai törvény értelmében is már szabadon kellett volna engedni Tóásót és Tádicot.

A védőügyvéd egyben arra szólította fel a rendőri akcióban életüket vesztő Magyarosi és Dwyer hozzátartozóit, hogy csatlakozzanak a Tóásó és Tádic által a bolíviai állammal szemben benyújtott követelésekhez.