Több munkahelyre számítanak

WA
Forrás: MTI
2012. április 03., kedd 12:23
A munkahelyek bővülését prognosztizálja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal munkaügyi központja a negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés adataira hivatkozva.

A tájékoztatás szerint az országosan egységesen lebonyolított negyedéves munkaerő-gazdálkodási felméréshez Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 1144 gazdálkodó szervezet szolgáltatott adatot. Összességében 3 hónapon belül 2194 fős, míg egy év távlatában 973 fős létszámbővüléssel számolnak a társaságok.

A rövid távú létszámtervek kedvező alakulásában szerepet játszik az is, hogy a felmérésben több olyan gazdálkodó szervezet vett részt, amelyek a közfoglalkoztatásban érintettek, s a munkák kezdete az év ezen időszakára esik.

Elsősorban a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat, a feldolgozóipar, valamint a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén lehet a legnagyobb bővülésre számítani.

A munkaügyi központ kedvezőnek ítéli azt is, hogy a kistérségek többségéből rövid és hosszú távon a létszám szinten tartásáról, illetve várható növekedéséről kapott tájékoztatást, a legkedvezőbb adatokat Gönc, Tokaj, Ózd, Edelény és Miskolc körzetében működő nagyobb vállalkozások szolgáltatták.

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés elsődleges célja a cégek várható munkaerő-keresletére történő gyors reagálás, valamint a létszámcsökkentések révén érintett dolgozók mielőbbi munkába helyezésének előkészítése.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében februárban 76 303 állástalant tartott nyilván a kormányhivatal munkaügyi központja, 4145-tel kevesebbet, mint a megelőző év hasonló időszakában. A regisztrált álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi arány 26,3 százalék volt az év második hónapjában, miközben az országos ráta 14,6 százalékot tett ki.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Gombold újra! Közép-Európa pályázatot különleges eseménnyel zárják. A Central European Fashion Days számos programot kínál a divat szerelmeseinek. Tovább

Kerényi Imre homofób megjegyzése ellen ma újabb tiltakozó nyilatkozatok születtek. Tovább

Igaz szerelem sablonok nélkül, a jó és a rossz harca modern Pöttöm Pannával, titokzatos holdkövek Barkácsfalván és akcióorgia: íme a hét mozibemutatói. Tovább

1

Íme a szerb, az orosz, az olasz és a svéd verziója a Kedvesem című dalnak, amellyel 10. lett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben. Tovább

Ősszel kerül a mozikba Antal Nimród Metallica-filmje: a koncertfelvételek és fikciós részek vegyítésével készült produkció 3D-ben lesz látható. Tovább

Időpont
2013
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS