Valójában nagyon is normálisak szeretnénk lenni – mondta Bérczes László szervező az ötödik Ördögkatlan Fesztivál csütörtöki beharangozóján, hangot adva annak a reményének, hogy augusztus 1-től 5-ig Nagyharsányban, Kisharsányban és Palkonyán a katlanozók felfüggesztik a „normális” tempót. Több időt töltenek egymással és magukkal, valódi párbeszédek alakulnak ki köztük, a fűbe heveredve jó zenéket hallgatnak, finom borokat kortyolva jobbak, szebbek lesznek hétköznapi önmaguknál.


Bérczes László arra is felhívta a figyelmet, az Ördögkatlan neve csengése alapján nem rockfesztivál, középpontjában a színház áll. Rögtön az első nap ősbemutató is lesz Nagyharsányban: a fesztivál a Kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen saját produkcióban mutatja be Petőfi Sándor vígeposzát, A helység kalapácsát, amelyhez Ferenczi György írt népi bluest. (A fesztivált egyébként a nagyharsányi focipályán a Quimby koncertje nyitja, a Kiscsillag fellépése zárja.) A Bárka Színház bemutatja az East Balkánt, Albert Camus A pestis című művét Hegedűs D. Géza adja elő, itt lesz a Caligula helytartója, de lesz  Mulatság és Vakság is.

Az összművészeti rendezvény díszvendége a 30Y frontembere, Beck Zoltán, Rutkai Bori, Pintér Béla és Társulata, Böröcz András, Franciaország és Felvidék. Beck Zoltán nemcsak zenél, társaival pólógyárat is indít: kedvenc költőiket szitanyomattal népszerűsítenék. Rutkai Bori Vacka dalokat énekel, kiállít, fest, mesél, főz, ráadásul traktoros tapasokat. Pintér Béláék két előadással jönnek, Böröcz András rendhagyó performance-szal, míg Felvidék és Franciaország rengeteg művésszel, többek között prímásokkal, neves cirkuszszínházzal.

De mindez még a fele sem annak, ami a Katlanban főni fog. (Lesz dzsessz, komolyzene, rengeteg gyerekprogram, kiállítás Koncz Zsuzsa fotóművész emlékére is.) A fesztivál örökös védnökéről, Cseh Tamásról sem feledkezik meg: a Katlanon bemutatkozik az Országos Széchényi Könyvtárban létrejött Cseh Tamás-archívum, minden nap beszélgetések, filmvetítések lesznek a nemzet bárdjáról.