A színdarabok megszületését témakeresés, élmény-, tapasztalatgyűjtés előzte meg. A színészeknek ki kellett lépniük a szokásos színházi közegből, interjúkat készítettek a határ magyar és szerb oldalán lakókkal. A több száz beszélgetés során arra keresték a választ, hogyan látják az emberek saját sorsukat, környezetüket, miként gondolnak a határ túloldalán élőkről.

Urbán András, a darab rendezője a távirati irodának elmondta, a legizgalmasabbak a vajdasági magyar, a horvát és a szerb középiskolásokkal folytatott beszélgetések voltak. Szemmel látható különbségek vannak a különböző nemzetiségű diákok között: a legfrusztráltabbak a magyarok, a horvátoknál is érezhető egyfajta kisebbségi érzés, míg a „leglazábbnak” a szerb gyerekek bizonyultak.

Urbán András rendező vitte színre az előadást

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI


A művész szerint egyik csoportnál sem volt érezhető a nacionalista, gyűlölködő attitűd. Annak ellenére, hogy a magyar diákok arról számoltak be: gyakorta félnek este az utcán anyanyelvükön megszólalni, megválogatják hova járnak, és ha szembe jön valaki, elhallgatnak.

A rendező hangsúlyozta, a legnagyobb probléma – a felnőttek között is – a nyelvismeret hiánya: a szerbek sértődöttek, mert a magyarok jó része nem tud szerbül, vagy úgy gondolják, nem akar beszélni a többségi nyelven. Az pedig csupán utópia a magyarok között, hogy a vajdasági szerbek beszélnek a kisebbség nyelvén. – Mintha a közösségek labirintusokban mozognának, melyekben nincs áthallás. Lassan, lassan bezárulnak a körök, egyik csoport sem tudja, mit tesz vagy mit gondol a másik” – mondta a rendező.

Mészáros Árpád (szemben)  a Pass-port főpróbáján

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI


A leglehangolóbb tapasztalat, hogy a fiatalok többsége – főként a magyar diákok – el akarnak menni szülőföldjükről. Szándékukat nemcsak a nemzetiségi különbségekkel indokolják, hanem a kilátástalansággal is – nyilatkozta Urbán András. – Fájdalmas, hogy a beszélgetésekből úgy tűnik, senki nem foglalkozik e fiatalok integrációjával, akikből a jövő vajdasági értelmisége válhatna, de nem válik, mert nem itt élnek majd – tette hozzá.

A Kosztolányi Dezső Színház előadásai igyekeznek a performanszokhoz, képzőművészeti akciókhoz hasonlóan élő produkciók lenni, ahol a színészek önmagukat is játsszák. A Pass-port – A démonok városa esetében – melyet a színház három művésze a szabadkai szerb társulat két színésznőjével játszik – ez adódik is, hiszen ők is itt élnek, és saját személyiségükön keresztül szűrve adják elő a szerkesztett szövegeket.

Az Urbán András rendezte darabhoz hasonlóan a határ magyar oldalán összegyűjtött anyagból Szegeden is születik egy előadás, amelyet a csongrádi megyeszékhelyen, a Régi Zsinagógában és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban is bemutatnak. A két produkció keresztmetszeteként jön létre a harmadik előadás.