Zachar Balázs, a Filmalap európai uniós és kormányzati kapcsolatokért felelős jogi igazgatója szerint az Európai Bizottság által közzétett javaslat nemcsak a magyar, hanem valamennyi európai tagország filmiparára is káros hatással lenne, hiszen lényegesen kevesebb támogatást lehetne adni a nemzetközi nagyprodukcióknak, amelyek így az Európán kívüli helyszínek felkeresésében lennének érdekeltek.

Az EB javaslata a jövőben nem engedné, hogy a tagállamok a jelenlegi mértékű területi kötöttségeket szabjanak meg a produkcióknak a költségvetés elköltésének helyéül. A jelenlegi szabályozás szerint a tagállamok az adott film költségvetésének 80 százalékát szabhatják meg felső határnak, hogy a produkció során felmerülő költségeket egy meghatározott területen költsék el.  – A bizottság szerint ez túl sok, mert az adott filmet egy régióhoz köti. Az ajánlásban ezért az szerepel, hogy csak az adott támogató által nyújtott támogatás mértékéig köthessék le a produkciókat egy területre – nyilatkozta az igazgató a távirati irodának.

Az EB javaslata alapján a tagállamok nyújtotta adókedvezmények esetén a produkciók elszámolhatnák a más uniós országokban elköltött összegeket is. Ez Zachar Balázs szerint komoly probléma, mivel a nemzeti támogatási rendszert csak úgy éri meg fenntartani, ha az a magyar filmes gazdaságot támogatja, és nem más országét.

Az ajánlás bevezeti az úgynevezett európai alkotás definícióját is, hogy csökkentsék a nem európai produkcióknak nyújtott támogatások intenzitását. 10 millió euró alatt a költségvetés 50 százalékáig nyújtható támogatás, 10 és 20 millió között 30 százalékig, 20 millió euró fölött pedig 10 százalékban maximalizálná a támogatás nagyságát a bizottság. Az igazgató szerint az első két kategória Magyarországon nem okozna problémát, viszont a harmadik igen, hiszen a nagy volumenű produkciók, mint például a Budapesten jelenleg is forgó Die Hard 5. a jelenleginél kevesebb támogatást vehetnének igénybe, amely miatt esetleg Európán kívüli, nagyobb kedvezményt nyújtó helyszínt választana a film gyártója. Zachar Balázs szerint ezzel az unió filmipari célkitűzései is veszélybe kerülnének, hiszen ha Európán kívüli produkciók máshol forognak, lassulhat az európai audiovizuális szektor fejlődése, csökkenhet a versenyképessége. Az igazgató szerint a tervezet elfogadása az ázsiai filmipart hozná helyzetbe.

A Filmalap által elkészített javaslat kompromisszumra törekszik, nem veti el a módosítások egészét. Módosítanák  a nem európai alkotásoknak nyújtható támogatások százalékait. A legfelső sávot 40 millió euróra emelnék, a támogatás felső határát pedig 15 százalékra. Az EB várhatóan szeptemberben fog dönteni a kérdésben, az új szabályozás 2013. január elsején lép életbe. A tagállamoknak 2013 végéig kell majd átalakítaniuk támogatási rendszerüket.