Varga Csabára emlékeznek

Son

2012. július 11., szerda 18:23
Csütörtök este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban a nemrég elhunyt Balázs Béla-díjas animációs rendezőre, Varga Csabára emlékeznek.

Az esten Buglya Sándor filmrendező és Fülöp József, a MOME animációs tanszékének vezetője idézi meg Varga Csaba munkásságát, akinek festményeiből kiállítást rendeznek az Uránia kávézójában. Az emlékvetítésen látható egyebek mellett a Valcer című festményanimáció, a Bestiák rajzfilm, az Auguszta etet gyurmafilm, az Ablak festményfilm, az Időben elmosódva című rajzfilm és a Don Quijote gyurma- és bábanimáció is.

Bár Varga Csaba matematika–rajz szakos tanárként végzett, első filmműhelyét 1972-ben hozta létre Pécsett, majd megalakította az Yxilon Filmstúdiót, amelyből 1979-ben a Pannónia Filmstúdióval közösen megszervezte a cég pécsi műtermét, amelynek egy ideig igazgatója volt. Első hivatalosan jegyzett filmje, az Időben elmosódva 1977-ben készült. A szél című alkotását 1998-ban Krakkóban a filmtörténet legjobb tíz animációs filmje közé sorolták. A Varga Filmstúdiót Erkel Andrással együtt alapította 1989-ben.

Többször nyert díjat a kecskeméti animációsfilm-fesztiválon, köztük A széllel is, amely emellett Espinhóban, Hirosimában és Várnában is első díjat kapott. Auguszta gyurmafilmsorozata különösen sikeres és népszerű lett, az 1984-ben bemutatott Auguszta szépítkezik Zágrábban, Tamperében, Hirosimában és Chicagóban is elvitte a pálmát. Az Auguszta etet című epizódot 1986-ban a Berlinalén Ezüst Medve-díjjal jutalmazták. A New York-i Modern Művészetek Múzeuma több művét is őrzi. Animációs filmes munkássága mellett festészettel, költészettel, szobrászattal és zeneszerzéssel is foglalkozott, valamint több könyvet írt a kőkor műveltségével és nyelvével kapcsolatos kutatásairól.

Varga filmes pályafutásáért 1988-ban Chicagóban életműdíjat kapott. 2002-ben szülőfaluja, Mezőcsokonya, majd 2006-ban Pilisszentiván díszpolgárává választották. 2003-ban elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkeresztjét. Varga Csaba június 15-én hunyt el. A nemzetközileg elismert művészt 67 éves korában érte a halál.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Félszáz francia és közel hetven magyar remekművet tár majd a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása. Tovább

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább

Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább

A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább

Időpont
2013
06
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS