Itt házasodott Petőfi Sándor

Grund
Forrás: MTI
2012. február 22., szerda 19:00
Hamarosan befejeződik a felújítás és márciusban átadhatják a romániai Szatmár megyében található Erdőd várkastélyát, ahol egykor Petőfi Sándor házasságot kötött Szendrey Júliával – írta a Szatmár.ro szatmárnémeti hírportál szerdán.
Hirdetés

Az erdődi és a nagykárolyi önkormányzat még 2009-ben nyújtott be közös pályázatot európai uniós támogatásra műemlékeik felújítása érdekében. Az elnyert 16 millió 340 ezer lejből (1,14 milliárd forintból), az akkori árfolyam szerint 3,7 millió euróból 700 ezer eurót fordíthattak az erdődi vár modernizálására. A projektet a Szatmár megyei önkormányzat is támogatta, így sikerült előteremteni az 58 ezer lejes önrészt.

Az erdődi vár 2009-ben

Forrás: szatmar.ro


A rendelkezésre állt pénzből a második világháborúban súlyos károkat szenvedett, romos várkastélyból megmaradt két bástyát és falmaradványokat tudtak felújítani. Szakács Imre erdődi alpolgármester a Szatmár.ro portálnak elmondta, hogy abban a bástyában, ahol Petőfi és Szendrey 1847. szeptember 8-án összeházasodott, Rákóczi-levéltárat szeretnének kialakítani, a másikban pedig Petőfi-múzeumot.

Erdőd első, négybástyás várát Drágffy Bertalan, Erdély vajdája építtette 1481-ben. A török időkben romossá vált várból Károlyi Sándor építtetett várkastélyt 1727–30 között. A 19. század végén, 1896-ban neogótikus stílusban felújították.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

A FIABCI Prix d’Excellence ingatlanfejlesztési nívódíjpályázat középület kategóriájának második díját ítélték oda a pécsi Kodály Központnak.

Telt ház, tudomány, művészet és élmény – ezek a fogalmak szereztek egy jó estét a látogatóknak kedd este a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amikor megnyílt az Ottlik Géza 100. születésnapjára rendezett, Minden megvan című kiállítás. Elégedettek vagyunk.

Folytatódik a cannes-i csillagszórás, továbbra is Haneke a fő esélyes, de szerda délelőtt bemutatták Jack Kerouac generációs regénye, Az úton filmváltozatát is.

Némi felsőbbrendűséget sugalló iróniája miatt Mikszáth ugyan nem arat osztatlan sikert a szlovák olvasók körében, mégis többen vesznek Mikszáth-művet Szlovákiában, mint például Esterházyt.

Bejutott a Compact Disco Sound of Our Hearts című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este az azeri fővárosban.

„Anyád!” – kiáltunk fel, amikor a cipőnk talpára ragad a rágó. Aztán a nyúlós, gusztustalan köpet levakarászása már mindennapos mozdulat. Mit tehetnénk mást? Megbarátkozunk vele?

Vitányi Anna szürkemarhás kendőjével nyert a Gombold újra 2.0 – Divat a magyar öltözéktervezési pályázaton. A fiatal tervező Zoób Kati szalonjában próbálhatja ki magát.

Egy meglévő piaci, de még inkább kulturális rést próbál betölteni egy friss kezdeményezés: aznapi színházjegyeket kínál féláron minden érdeklődőnek a Ma este Színház! csapata.

Fülbevaló