Tompos Ádám
Tompos Ádám

Egy keresztelőn, akárhogy is néz ki a gyerek, a hozzá közel állók mindig szépnek látják – kezdte volna Romsics Ignác történész a könyv méltatását, ám elmondta, hogy éppen ezért, az objektivitás miatt a laudációt Sipos Balázs teszi majd meg. Romsics ehelyett a Horthy-problémáról szólt: vagyis arról, hogy a környező országokkal ellentétben, nekünk magyaroknak nincsenek 20. századi hőseink és antihőseink. A reformkornál véget ér a társadalmi konszenzus, onnantól már a megosztó személyiségek jönnek, akik nem szépen kikristályosodott példaképek, vagy démonok.

Horthy Miklós is ilyen: róla több kép, ha úgy tetszik, kultusz és ellenkultusz alakult ki. (Turbucz fő szakterülete egyébként épp ez, nem véletlen, hogy hangsúlyos a könyvbeli szerepe.) De vissza a kormányzó megítéléséhez. 1919-től két kép különül el: a fehérterror véreskezű szadista gyilkosa ő, ám azoknak a körében, akiknek az érdekeit a Tanácsköztársaság sértette – Romsics szerint jó páran voltak ilyenek a polgárságtól a parasztokig – Horthy már megmentő, értelemszerűen országlása alatt ez kanonizálódik, amihez később még az országgyarapító képe is hozzáadódik. Az emigrációban kialakított magyar baloldal tagjai által festett „ferdehajlamú mészáros Horthy” képe pedig a második világháború után erősödik fel és válik egyeduralkodóvá. Romsics bevallotta: azt hitte, hogy a rendszerváltás után diverzifikálódott a Horthy-kép, amely ugyan magával hozott néhány leegyszerűsített és a napi politika szolgálatába állított értelmezést, nem hozza el azt a fajta túlzó negatív ábrázolást, amit a két világháború között terjesztettek a baloldaliak, de tévedett: ma is találni olyan folyóiratot, ahol egyszerűen lefasisztázzák Horthyt. Éppen ezért tartja fontosnak, hogy most egy fiatal, távolságtartó történész, Turbucz Dávid fogott bele abba a munkába, ami eddig hiánycikk volt: Horthy Miklós teljes életrajzába.

Sipos Balázs a könyvről szólva megjegyezte: nem véletlen, hogy Horthy-életrajz kell ahhoz, hogy ismert történész legyen az ember Magyarországon. Ezért fontosnak tartja Turbucz azon igyekezetét, hogy idegenné tudta tenni magának a témát, és hogy idegen tárgyként szemléli az időszakot, amit hosszú évek óta kutat már. Kellemes retorikai fogásnak tartja, hogy középen jelölte ki pozícióját a szerző, így mind a felmentő, mind a vádló túlzásokra tud hiteles és érdemi választ vagy cáfolatot adni. Külön kiemelte az epilógust, amelyben, ha az olvasónak pechje van, akár magára is ismerhet.

Turbucz Dávid pedig elmondta, kilenc hónap alatt megírt könyvét 2015-re tervezte, ám nem ilyenre, hanem igazi, hagyományos nagy monográfiára – ezt az álmát egyébként még nem adta fel. Nem tudja még, hogy mennyiben járulhat hozzá tudományos ismeretterjesztő igénnyel megírt kötete egy kevésbé átpolitizált Horthy-kép kialakulásához, különösen, hogy az elkövetkezendő generációk rendre újraírják az ilyen emlékeket. Turbucz megpróbált kiegyensúlyozott lenni, bár nem tudja, mindenhol sikerült-e ez neki, egy biztos: megérteni és megértetni szeretné Horthy Miklós kormányzót és korát, nem ítélkezni felette vagy mentegetni. Elmondta még, hogy noha a közvéleményt ugyan nem érdekli annyira a tengerész Horthy, mint a kormányzó, de érdekes lenne feldolgozni Ferenc József egykori szárnysegédjének előléptetését, illetve konstantinápolyi állomásozásának jelentéseit, amelyről szinte semmit nem tudunk. Turbucz szerint már csak azért is jó lenne ez, mert Horthy van az a történelmi személyiség, aki megérdemelné ezt.