A szabolcsi megyeszékhelyen a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár előtt április 11-én délelőtt 10 órakor kezdődik a már hagyományosnak mondható közös versmondás Pásztor Pál színművész vezetésével: a vállalkozó kedvűek József Attila Születésnapomra című költeményét szavalják el – tájékoztatta a várható programokról az intézmény az MTI-t.

A szavalat után a könyvtár társalgójában a költő életét bemutató életrajzi kiállítás megnyitójával folytatódik a költészet ünnepe. 11 órától a középiskolások Kányádi Sándor szavalóversenye veszi kezdetét, amelyet a városi nyugdíjas klubok számára szervezett verses megmérettetés követ. A könyvtári programsorozat zárásaként Elmondom hát mindenkinek! címmel Pregitzer Fruzsina színművész önálló estjét tekintheti meg a közönség.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban délután 4 órakor kezdődik és este 10 óráig tart a Versmaraton elnevezésű rendezvény, amelyen a színház társulatának tagjai szavalnak és tartanak kötetlen beszélgetést költeményekről és költőkről. A Krúdy Kamarában kortárs költők és nagy klasszikusok műveit elevenítik fel a színészek, „könnyed tréfák és filozofikus mérföldkövek” segítségével.

Kisvárdán kötetlen könyvtári csevegéssel ünneplik a költészet napját, az eszmecsere után a magyar népdalról szóló előadássorozat keretében a XVI-XVII. század népzenéjével ismerteti meg a közönséget Fekete Krisztián tanár a Weiner Leó Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola népi énekes növendékeinek segítségével. Csaholcon és Tornyospálcán ugyanezen a napon szavalóversenyen adnak számot tudásukról a helyi általános iskola diákjai.

A geszterédi könyvtár és a helyi művelődési ház közös szervezésében író-olvasó találkozót tartanak délután 3 órától, a meghívott vendég Honvári Erzsébet Ludastóról származó, jelenleg Nyíregyházán élő költő lesz. Április 12-én 10 órától Zsíros Simon Mária író-költő tart rendhagyó irodalomórát az újfehértói Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnáziumban.

Nagykálló és Vásárosnamény művelődési központjaiban április 13-án lesz megtekinthető Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek Ketten a versben című, szerelemről szóló különleges verses-zenés előadása. A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon.