A Caravaggio-ügy vizsgálattal folytatódik

Grund
Forrás: MTI
2012. július 11., szerda 16:29
Olasz művészettörténészekből álló szakmai bizottság alakult a Caravaggiónak tulajdonított milánói rajzok eredetiségének megvizsgálására. A milánói önkormányzat és ügyészég is a váratlan felfedezés körülményeit vizsgálja.

Egy korábbi cikkünkben már részletesen foglalkoztunk azzal, hogy Olaszországban jelentős sajtó- és szakmai visszhang követte a két művészettörténész, Maurizio Bernardelli Curuz és Adriana Conconi Fedrigolli bejelentését, amely szerint a milánói Sforzesco-kastély rajzgyűjteményében Caravaggio kilencvenhat fiatalkori rajzát és néhány festményét találták meg. Az alkotások eredetiségét vizsgáló szakértői csoport már megkezdte munkáját és őszre ígérte az eredmények közlését. Konferencia keretében kívánják megerősíteni vagy cáfolni a két kolléga felfedezését. Ezen kívül kiállításon mutatják be a nagyközönségnek a Caravaggio-rajzokat.

Hirdetés
Az egyik Caravaggiónak tulajdonított rajz

Forrás: Commune di Milano

 

A bizottság közleményben hangsúlyozta, hogy „megfelelő szigorral” ellenőrzi a Caravaggiónak tulajdonított rajzok származását. Philippe Daverio művészettörténész szerint „Caravaggiónak semmi szüksége nem volt előkészítő rajzokra, zseni volt, és azonnal festett”. A Bernardelli Curuz-Conconi Fedrigolli páros a Facebookon hangsúlyozta, hogy „nyugodtan várja a vizsgálat eredményeit, mely őket fogja igazolni”.

Az ügyben a milánói önkormányzat is vizsgálatot indított, miután a Sforzesco rajzgyűjteményének belépési nyilvántartásából kiderült, hogy a művészettörténészek egyszer sem jártak a helyszínen. A rajzokat számítógépen tanulmányozták. A milánói ügyészség azt vizsgálja, hogy sértettek-e szerzői jogot a rajzokat interneten közlő kutatók. A rajzok 1924-től kutathatók a Sforza-gyűjteményben, de a milánói önkormányzat tulajdonát képzik. Az önkormányzat saját honlapján közölte a rajzokat eredeti nyilvántartási számukkal.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A cseh könyvszakma tart az Amazontól, és a könyvek áfájának emelését is megsínylették. A prágai könyvfesztivál magyar vendége Esterházy Péter volt. Tovább

Vázlatos útiterv, véletlenek és kanapészörf: bemutatták Lantos Gábor 100 nap északon című, napokban megjelenő könyvét. Tovább

Nem kolbászmustra: a vezető hazai fesztiválok mércéjével mérve is megállta a helyét a Pécsett megrendezett Zsolnay Fesztivál. Tovább

Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább

2

A Fonogram – Magyar Zenei Díjat, valamint a VOLTFolió-díjat idén közös gálaesten adják át. Bódi László Cipő előtt posztumusz életműdíjjal tisztelegnek. Tovább

Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS