50 százalékos teljesítményt nyújtott az RMDSZ

PR
Forrás: MTI
2012. június 12., kedd 11:45
Négy megyéből kettőben sikerült megőriznie a tanácselnöki tisztséget a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ).
Bántalmazták az RMDSZ egyik alkalmazottját Kolozsváron, mert magyarul beszélt telefonon – közölte hétfőn a Hír Televízió.

Az országos választási iroda közlése szerint a vasárnapi önkormányzati választáson Maros és Szatmár megyében is alulmaradtak a szövetség újabb mandátumra pályázó jelöltjei. Szatmár megyében Csehi Árpádot a liberális Mihai Adrian Stef, Maros megyében pedig Lokodi Edit-Emőkét a szintén liberális Ciprian Minodor Dobre váltja a megyei tanács (közgyűlés) élén.

Az RMDSZ jelöltjei Hargita és Kovászna megyében őrizték meg a tanácselnöki tisztségeiket. Hargita megyében Borboly Csaba, Kovászna megyében Tamás Sándor szerzett újabb mandátumot.

Hirdetés

Győzelem?

Kelemen Hunor, a szövetség elnöke a választási eredményeket hétfőn úgy értékelte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mind a 2008-as eredményeihez, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat. A választásokat értékelő kolozsvári sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elmondta, a részleges eredmények azt jelzik, a szövetség 184-ről 203-ra növelte a polgármesterei számát, míg a szövetséggel versenyre kelő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Magyar Polgári Párt (MPP) együtt gyűjtött annyi szavazatot, amennyit négy évvel ezelőtt az MPP kapott. Kelemen Hunor úgy értékelte, a magyar választók az RMDSZ-en belüli egységre szavaztak.

Értékelés a sajtóban

A Kolozsváron megjelenő, jobboldali szellemiségű Krónika vezércikke szerint az RMDSZ „köszönetet mondhat” a frissen hatalomra került Szociálliberális Szövetségnek, mert magyarellenességével soraik zárására késztette a magyar szavazókat, akik a bejáratott, a köztudatba mélyen beágyazódott jelképre, a tulipánra szavaztak.

Az RMDSZ sikere persze annak is betudható, hogy a mozgósítás érdekében nem kímélte a rendelkezésére álló önkormányzati apparátusokat és anyagi forrásokat. A korábbi 184 RMDSZ-es polgármesterhez képest a mostani több mint 200 szépen hangzik – ám nem biztos, hogy a most megnyert elöljárói helyek összesen kompenzálják azt, hogy Szatmárnémeti viszont elveszett” – vélekedik írásában Balogh Levente a Krónikában.

A Bukarestben megjelenő, az RMDSZ-hez közelálló Új Magyar Szó vezércikke szerint az RMDSZ élén folyamatos a nemzedékváltás, a „sokszínűség az egységben” ideológiája továbbra is működőképes maradt, és „ezt nem tudták felülírni azok a magyarországi késztetésre létrejött pártocskák sem, amelyek nagy kampányhanggal, mindenekelőtt az RMDSZ lejáratását tűzve zászlójukra trombitálták végig az országot”.

Ismert, a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) több mint ötvenszázalékos önkormányzati választási győzelmét mutatták az első részeredmények hétfő reggel. Nem lesz magyar polgármestere több olyan erdélyi településnek, ahol többségben élnek a románok, de eddig magyar volt a városvezető. Kolozsváron a vasárnap közölt exit poll eredményekkel ellentétben Emil Boc volt kormányfő nyerte a polgármester-választást.

Hozzászólások

  1. 2012. június 13., szerda 21:21
    A magyarság ujra dübörög mint Gyurcsán alat az ekonomika,it ot kap egy pár kegyelem döfést mint Bajnai alat az ökör a tökire,de hiszek egy dologban mint a hit vallo az Istenben még minden meg történhet egyszer minket is megsegíthet...................
  2. 2012. június 13., szerda 19:32
    Érdekes a Jobbik álláspontja a választásokról: "A Budapestről támogatott pártok vártnál gyengébb szereplése a Jobbik számára megerősítette, hogy helyes álláspontot képviselt, amikor következetesen elutasította Magyarország beavatkozását az erdélyi választási küzdelembe, és nem foglalt állást egyik magyar politikai erő mellett sem. Ugyanakkor sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a versengés csak néhány helyen jelentette a magyar pozíciók erősödését, és az számos esetben a magyar képviselet gyengülését eredményezte. Mindhárom párt hangoztatta az összefogás szükségességét, de erre komoly szándék igazán sehol sem mutatkozott."
  3. 2012. június 12., kedd 22:02
    Illendő volna most, a választások után tiszteletüket tenni vezetőink egy részének odaát és biztosítani az erdélyi magyarságot a támogatásukról, attól függetlenül, hogy az általuk preferált párt semmilyen eredményt nem ért el! De a magyar ajkú erdélyiek ott maradtak, akik miatt ennyit feccoltak ebbe a dologba! Illendő volna megtenniük. Ha már annyira nyomultak... Illendő volna!
  4. Mich 2012. június 12., kedd 19:53
    Hát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Magyar Polgári Párt (MPP) megosztottsága NEM JÓ! Miért nem tudnak ezek összefogni/egyesülni...?!
  5. szamok_embere 2012. június 12., kedd 15:26
    Tényleg alaposan sikerült nekik elverni a más ...ével a csalánt.
  6. szamok_embere 2012. június 12., kedd 15:20
    "Nem lesz magyar polgármestere több olyan erdélyi településnek, ahol többségben élnek a románok, de eddig magyar volt a városvezető."

    Az eszetlen kampánnyal azokat a románokat is sikerült elvadítani, akik eddig a magyar jelöltre szavaztak. Köszönet Lukács Csabának, Kövér Lászlónak, és az összes közreműködőnek.
  7. Naukratisz 2012. június 12., kedd 13:39
    Néhány nagyszájú budapesti politikus vonja le a következtetéseket és próbáljon önkritikát gyakorolni. Majd üljön tárgyalóasztalhoz a lekommunistázott RMDSZ-el és kérjen bocsánatot. A határon túli közösségekben meg ne építgessék a pártjaik kinti fiókszervezeteit, mert az nem vezet semmi jóra. Hagyják az ottani magyarokra, hogy kiválasszák, melyik politikai erőt kívánják saját képviselőjüknek.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS