A meghurcoltatások okozták a felvidéki nő halálát?

TT, 2012. augusztus 3., péntek 17:06, frissítve: péntek 17:22
Meghalt a szlovák állampolgárságától megfosztott Tamás Anikó – erősítette meg pénteken az MTI-nek a halálhírt Fehér Judit, az elhunyt testvére. A 67 éves korában pénteken váratlanul meghalt Tamás Anikó azon felvidéki magyarok egyike volt, akit a hatályos szlovák jog alapján fosztottak meg szlovák állampolgárságuktól azt követően, hogy nyilvánosan felvállalták a magyar állampolgárság megszerzését.

Tamás Anikó – édesanyjával, az idén százéves Tamás Ilonka nénivel együtt – még tavaly vette fel a magyar állampolgárságot, és miután ezt nyilvánosan is felvállalta, a szlovák állampolgársági törvény értelmében a pozsonyi hatóságok megfosztották szlovák állampolgárságától.

„Megkerülhetetlen a szlovák állam felelőssége”

Tamás Anikó január elsején szívinfarktust kapott, nem sokkal azt követően, hogy – több más magyar állampolgárságot szerzett felvidéki magyarhoz hasonlóan – személyes okmányainak leadása céljából beidézték a rendőrségre. Még lábadozott az infarktus után, amikor a kórházban közölték vele, hogy az Általános Egészségbiztosító – állampolgársága elvesztése miatt – nem hajlandó téríteni a kezelés számláját, így azt neki kell megtérítenie. Végül ezt sikerült elkerülni.

Tamás Anikó váratlan halála kapcsán Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az MTI-nek azt mondta: megkerülhetetlen a szlovák állam felelőssége, mivel a tragédiához Tamás Anikó magyar állampolgárság miatti zaklatása vezetett. „A mostani tragédia nem szabad, hogy elkerülje a magyar és a nemzetközi közvélemény figyelmét, mert ez is szomorú bizonyítéka annak, hogy milyen helyzetbe kerültek a magyar állampolgárságukat nyíltan vállaló felvidéki magyarok” – hangsúlyozta Lomnici.

A strasbourgi bírósághoz fordultak

Több állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar – köztük Tamás Anikó – korábban a szlovák állampolgársági törvény kapcsán a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult, jogi képviseletüket az Emberi Méltóság Tanácsa vállalta. A beadványokat néhány hónapja iktatták Strasbourgban, de azok elbírálása várhatóan akár másfél-két évig is eltarthat.

Megviselte a meghurcoltatás


Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke Tamás Anikó halála kapcsán az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: mély gyászukban együtt éreznek a családdal. Rámutatott: meggyőződésük, hogy Ilonka néni lányának idő előtti halála összefüggésben van a családot ért azon meghurcoltatással, amelyet a magyar állampolgárságát nyíltan felvállaló  minden felvidéki magyarnak el kell szenvednie.

Fehér Judit, a szertartás helyszínének és időpontjának elhallgatását kérve azt mondta az MTI-nek: a temetésre szűk családi körben kerül sor. Ennek kapcsán hozzátette: a család mély gyászára való tekintettel a sajtó távolmaradását és ezzel kapcsolatos megértését kérik.

http://mno.hu/hatarontul/indulhat-az-eljaras-szlovakia-ellen-1091789
Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 2 db

A hozzászólások mutatása