Ezzel tudnak kibabrálni a magyarokkal

WL
Forrás: MTI
2012. április 19., csütörtök 10:37
A szlovák állampolgársági törvény tervezett módosítása az állampolgárság megszerzésének körülményeitől teszi majd függővé a szlovák állampolgárság megtartását, nem pedig attól, hogy az adott szlovák állampolgár mely másik országban szerzett még állampolgárságot – adta hírül Robert Kalinák belügyminiszter közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.

A szlovák belügyminiszter Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azon bejelentésére reagálva nyilatkozott, miszerint Magyarország az összes nemzetközi fórumon lépéseket tesz, amennyiben Szlovákia úgy javítja ki az állampolgárságról szóló törvényét, hogy az ugyan nem „károsítja” azokat a szlovák állampolgárokat, akik kérvényezik egy másik ország állampolgárságát, ám Magyarország viszonylatában továbbra is érvényben marad.

Hirdetés
Robert Fico nem tartja jó kezdetnek a szlovák–magyar kapcsolatok szempontjából Semjén Zsolt kijelentését. Bővebben>>>

 


Robert Kalinák szerint a módosítás lényege az lesz, hogy a szlovák állampolgársági törvény egy másik ország állampolgárságának megszerzését – a szlovák megtartása mellett – ahhoz köti majd, hogy az érintett személyek állandó lakhellyel rendelkezzenek abban az országban, ahol új állampolgárságot szereznek. Amennyiben az új állampolgárságot szerző személy tehát állandó lakhellyel rendelkezik majd, a törvény értelmében nem vesztené el szlovák állampolgárságát sem.

Robert Kalinák szerint az állandó lakhely intézménye egy egész sor – a másik országban szerzett – kötődést feltételez. Hozzátette: általános jelenségnek számít az is, hogy az állandó lakhelyre való bejelentkezés esetén a fogadó ország igazolást kér az adott személytől arról, hogy az megszüntette állandó lakhelyét abban az „anyaországában”.

Robert Kalinák rámutatott: a szlovák belügyi tárca által kidolgozandó első öt törvényi norma között lesz az állampolgársági törvény említett módosítási tervezete. A jogszabály-módosítás tervezetének kidolgozását Robert Kalinák szerint a tárca azonnal elkezdi, amint a szlovák törvényhozás bizalmat szavaz Robert Fico kormányának.

Hozzászólások

  1. Mich 2012. április 19., csütörtök 13:54
    Tehát csak az marad szlovák állampolgár, aki külföldre költözik - aki ellenben otthon marad, ahol ősei is laktak, az elveszíti az állampolgárságát...

    Sajátos Fico-logika - mit szól hozzá az EU...?!
  2. Kanyamadar 2012. április 19., csütörtök 10:51
    Még a végén össze kellene dobni egy közösségi házra, amibe be kellene jelenteni üszkve 3-400 ezer felvidéki magyart (négyzetméterenként pár tízezer főt) plusz tót-tirpák őseinkre tekintettel úgy egymillió magyarországi magyar szerezzen szlovák állampolgárságot és szavazatot.

    Oszt' jónapot.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS