Kárpátalja „mozdonyként húzza maga után” Ukrajnát

MD

2013. december 18., szerda 12:46

2014 végéig Magyarország félmillió dollárral járul hozzá kárpátaljai oktatási és kulturális intézmények felújításához – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az államtitkár Ivan Balogával, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökével és Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola Jótékonysági Alapítványának elnökével aláírta a keleti partnerség keretében a 2013–2014-re tervezett fejlesztési projektek megvalósításáról szóló együttműködési megállapodást.

Az aláírás után Németh Zsolt emlékeztetett: másfél évvel korábban, Ungváron már aláírtak egy hasonló egyezményt, azóta gyümölcsöző együttműködést sikerült kialakítani Kárpátaljával. A korábbi megállapodás keretében Magyarország egymillió dollárral támogatta 56 intézmény felújítását, energiahatékonyabbá tételét – idézte fel.

Megjegyezte: a támogatásból a felsőoktatási intézmények kiemelten részesülnek, így a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola és az Ungvári Egyetem magyar kara, továbbá a Beregszászi Állami Levéltár.

Gyakorlatias együttműködést alakítottunk ki Kárpátaljával

Németh Zsolt hangsúlyozta: a keleti partnerségről sok szó esik a novemberi vilniusi csúcs után. Ennek a kezdeményezésnek „vannak hétköznapjai is”, amelyek arról is szólnak, hogy Magyarország gyakorlatias együttműködést alakított ki Kárpátaljával az elmúlt időben.

Kiemelte: Magyarország támogatja a független, szuverén és erős Ukrajnát, és a mostani megállapodás is ezt támasztja alá. Keddi hírek szerint Oroszország 30 százalékkal olcsóbban adja a gázt Ukrajnának. A Magyarország támogatásával felújított intézmények fűtésszámlája 45 százalékkal csökkent, ez Magyarország hozzájárulása „Ukrajna energiaszuverenitásának megerősítéséhez” – mutatott rá.

Az államtitkár közölte: az elmúlt években látványosan fejlődtek a Magyarország és Ukrajna közötti kapcsolatok, Kárpátaljával kifejezetten baráti viszonyt sikerült kialakítani az elmúlt időszakban, és Ukrajna európai integrációs folyamatában Kárpátalja „egyfajta mozdonyként húzza maga után” az országot. Remélhetőleg folytatódik Ukrajna európai integrációja – fűzte hozzá Németh Zsolt.

Folytatódik a sikersztori

Ivan Baloga azt mondta, hogy 2012-ben Németh Zsolt kezdeményezésére írták alá az előző egyezményt a keleti partnerség keretein belül, és a felújításokkal nagyon hasznos munkát végeztek. Remélhetőleg a mostani megállapodással folytatódik ez a sikeres együttműködés, Magyarország támogatása „rendkívüli ajándék Kárpátalja egész közösségének” – fogalmazott.

Brenzovics László arról beszélt, hogy a Kárpátalja és Magyarország közötti együttműködésben ez az egyik legsikeresebb program, amelynek eredményeként több ezer fiatal, diák és tanár életkörülményei javultak. A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola Jótékonysági Alapítványa vezette az előző program keretében végzett felújításokat, és ezúttal is ezt a feladatot látja el – közölte. Hozzátette: ezzel az alapítvány teljesíti a küldetését, ami a kapcsolatok erősítése az országok és nemzetek között.

Forrás: MTI