Magánvélemény volt

BL
Forrás: MTI
2012. augusztus 15., szerda 18:05
Kőszegi Zoltán fideszes parlamenti képviselő EMI-táborban tett kijelentései nem tükrözik a magyar kormány álláspontját – közölte a Külügyminisztérium szerdán.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

A Külügyminisztérium közleményében azt írta: egyetért a nagyobbik kormánypárt állásfoglalásával, amely szerint Kőszegi Zoltán képviselő székelyföldi kijelentése magánvélemény. „A képviselő által mondottak nem tükrözik a magyar kormány álláspontját” – szögezték le. Mint írták, a kormány valamennyi nemzetközi jogi kötelezettségét és szerződését betartja. A határon túli magyarság jövőjét leginkább az érintettek által kidolgozott és a nemzetközi gyakorlattal összhangban álló autonómia-koncepciók megvalósulása biztosíthatja – zárul a közlemény.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán azt közölte: Kőszegi Zoltán „feltehetően nem alaposan átgondolt magánvéleményének adott hangot” az EMI-táborban.

Hirdetés

A Népszabadság kedden – idézve a Krónika című erdélyi lapot – azt írta: a fideszes Kőszegi Zoltán szerint akár már nyolc év múlva fel lehet vetni a határrevízió kérdését.

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS