Bucsy Levente
Bucsy Levente

Vasárnap általános választások lesznek Szerbiában, a kampánycsend pedig már pénteken elkezdődik; a magyar köztévé csütörtök reggeli háttérműsorának nyilatkozó Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tartományi és önkormányzati szinten vár eredményeket, emellett persze az országos eredmény sem lesz mindegy.

– Az államfőválasztás azért fontos, mert a második forduló előtt egy olyan tárgyalási helyzetbe szeretnénk kerülni, amelyből pluszesélyt tudunk adni a választási programunknak. Abban az esetben tudjuk tehát támogatni a második forduló előtt Boris Tadićot, amennyiben föl tudja vállalni a programunkban specifikumként jelen lévő, számunkra fontos kérdéseket.

A Vajdaságnak Szerbián belül van bizonyos autonómiája, ezt Pásztor valódi befolyásolási lehetőségnek nevezi. – Oktatás, művelődés, tájékoztatás, nyelvhasználat, intézményfönntartás, -szervezés, -fejlesztés, nagyjából a mi kompetenciánkba tartozik ezeknek a kérdéseknek a kezelése. Ez önmagában egy hihetetlen nagy esély a kibontakozásra, a pluszesélyt pedig az fogja megteremteni, hogyha ezeken a választásokon olyan politikai súllyal bírunk, amely megkerülhetetlenné tesz bennünket, és ezzel a súllyal úgy tudunk folyamatokra hatni, hogy ezek a törvény által adott lehetőségek realitássá váljanak.

A vajdasági magyaroknak – már csak az autonómia kiteljesedése miatt is – égető szükségük van az európai uniós csatlakozásra, de Szerbia esetében már sokkal árnyaltabb a kép; nem egyöntetű az integrációs törekvés.

A hónapok csatáit vívják

Ebben a pillanatban Szerbia nagyon megosztott. „Ma azt gondolom, fifty-fifty alapú a történet” – jellemezte a helyzetet a vajdasági magyar vezető, aki az uniós közeledést „fontos perspektívának” nevezte. – Mindannyiunknak közülünk egy élete van, amin belül azt az időt, ami rendelkezésünkre áll, azt kell kihasználni. Uniós közeledés ide vagy oda, „a hónapok csatáit” meg kell vívnunk, a választásokon jól kell szerepelni, mert a csatlakozási fázisban is élni kell a lehetőségekkel.

A realitások szintjén: nem valószínű, hogy a vajdasági tartomány végül magyar elnököt választ vasárnap, de az indulásnak azért sok szempontból súlya van.

– Igaz, hogy mi egy kis párt vagyunk, de intellektuálisan, fölkészültség és elkötelezettség tekintetében versenyképesek vagyunk bárkivel. Ezt bizonyítja a kampány. Mi olyan programot mutattunk fel országos kérdésekben, például külpolitika, térségfejlesztési és integrációs, illetve még gazdasági politika terén is, ami az egész politikai közösségünk súlyát növeli – mutatott rá Pásztor István.

Hogy számíthatnak-e szerb szavazatokra, arról így beszélt: – Azt gondolom, hogy sok nem magyar szavazatot fogunk kapni. A magyarok nagyon nagy számban fognak ránk szavazni, vissza fognak jönni azok, akik áttáncoltak a Demokrata Párthoz és a nem magyar pártok felé. Ez nemzetpolitikailag is egy jó üzenet lehet, felvidéki és más vonatkozásokban is. Bebizonyosodott, hogy csak magyar párt képes megfogalmazni a közösségi érdekeket, az száll igazán síkra azok megvalósításáért. Csak egy példát hadd mondjak: a vagyon-visszaszármaztatási törvény. Csak mi voltunk azok, akik a falig elmentünk, mindenki más megszavazta a magyarok újbóli kollektív bűnösségét. Úgy gondolom, sok nem magyar, szerb, horvát és bunyevác is ránk fog szavazni – húzta alá a politikus.