Mikó-ügy: felhívásban buzdít részvételre Kelemen Hunor

TK

2012. augusztus 22., szerda 12:41, frissítve: szerda 14:51

Felhívásban buzdított "minden jó szándékú és az igazság mellett elkötelezett magyar embert" Kelemen Hunor arra, hogy vegyen részt a Sepsiszentgyörgy főterén szeptember 1-jén tartandó tiltakozó nagygyűlésen.

Az "Igazság napja" elnevezésű tömegmegmozduláson az erdélyi magyar egyházak és az erdélyi magyar politikai szervezetek közösen tiltakoznak az ellen, hogy a buzaui törvényszék érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását az Erdélyi Református Egyházkerületnek, és a restitúciós bizottság három tagját három-három évi börtönbüntetésre ítélte.

Az MTI-hez is eljuttatott felhívásban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke rámutatott: „A bírósági döntés alapján Nagyváradtól Nagyenyedig, Szatmárnémetitől Kézdivásárhelyig és Marosvásárhelytől Aradig bármikor elvehetik azokat a történelmi múlttal rendelkező iskoláinkat, amelyeket az elmúlt 22 évben sikerült visszaszereznünk.” Kelemen Hunor úgy véli, a visszaszolgáltatás miatt elítélt Markó Attila és Marosán Tamás esetéből kiindulva „valamennyi becsületes erdélyi magyar ember, aki a közösségért dolgozik, számíthat arra, hogy az ő sorsukra jut”.

Tízezres nagyságrendben várnak tüntetőket Sepsiszentgyörgyre a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni tüntetésre szeptember elsején – jelentette ki egy kolozsvári sajtóbeszélgetésen Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

„Ne engedjük, hogy ez megtörténjen!” – fogalmazott Kelemen Hunor, megállapítva, hogy amikor közösségi jogokról volt szó, az erdélyi magyarok korábban is összezárták soraikat, és egységesen cselekedtek. „Meggyőződésem, hogy így lesz ez szeptember 1-jén is, amikor Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium előtt az igazságtalanság ellen tüntetünk!” – írta felhívásában Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Az Amerikai Magyar Szövetség levele

Indokolatlannak tartja a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciója ügyében érintett személyek elleni bűnvádi eljárást az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ), amely Washingtonban az ottani román nagykövethez címzett levelében adott hangot aggodalmának a történtek miatt.

Az angol nyelvű levélben, amelyet az MTI-hez is eljuttattak, a szövetség megerősítette egy korábbi állásfoglalását, amelyben alaptalannak minősítette a kollégiumot az Erdélyi Református Egyházkerületnek visszaszolgáltató bizottság tagjai elleni eljárást. Az AMSZ szerint ennek az a célja, hogy tovább akadályozza és visszafordítsa az egyházi ingatlanok törvényes visszaszolgáltatásának folyamatát.

Az amerikai magyarokat tömörítő egyik szövetség megállapítja, hogy Romániában huszonkét évvel a kommunizmus bukása után a magyar közösségi (így az egyházi) tulajdon visszaszolgáltatása csak lassan halad. A szövetség emlékeztetett rá: a törvénytelenül lefoglalt ingatlanok egyre lassuló visszaszolgáltatása 2005-ben arra indította Tom Lantost, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának néhai elnökét, hogy amerikai kongresszusi állásfoglalás elfogadását kezdeményezze. Az a határozat sürgette Romániát, hogy biztosítsa a gyors, méltányos restitúciót az összes vallási közösség számára.

Az AMSZ mostani levelében tisztességes és gyors restitúciót szorgalmaz, kifejezve reményét, hogy Románia betartja az erre vonatkozó törvényeket és nyugati normákat, s hogy az alpereseknek a bírósági eljárások előírásainak tiszteletben tartásával szolgáltatnak igazságot.

A 23. Bálványosi Szabadegyetemen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő a református egyháztól, illetve a magyar közösségtől elvett ingatlanok, anyanyelvi oktatási lehetőségek kapcsán azt mondta, hogy ebbe nem szabad beletörődni.

Az mno.hu beszámolt róla, hogy Kovászna megye prefektusa, Codrin Munteanu egy júliusi sajtótájékoztatón megalapozatlannak és feszültségkeltőnek nevezte a Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szóló híreket.

Forrás: MTI