Nyugalomra vágyik az idős asszony

TK
Forrás: MTI
2011. december 03., szombat 18:14
Egy kis nyugalomra vágyik családjával együtt az a felvidéki Rimaszombatba való 99 éves asszony, aki idén áprilisban vette fel a magyar állampolgárságot, s ezért megfosztják szlovák állampolgárságától – mondta az érintett, Tamás Aladárné lánya.

A Rimaszombatban született és ott is élő pedagógus kétszer már elvesztette magyar állampolgárságát, így vette fel azt újból idén áprilisban. Az idős asszonyt az után szólította fel a szlovák hatóság, hogy adja le papírjait, hogy ő maga jelezte: felvette a magyar állampolgárságot.

„Nyugalomra lenne szükség ahhoz, hogy végiggondoljuk, milyen lépést kell tennünk” – mondta Fehér Csabáné Tamás Judit. Hozzátette: hogy a politikusok miket nyilatkoznak „összevissza, az csak egy dolog, az élet az más”. Tamás Aladárné szellemi frissessége teljében otthonában nyilatkozva azt mondta: ő tanári pályáján tanított magyart és szlovákot, Rimaszombatban magyar és szlovák mindig is otthon volt, a két nemzet között ellentét nem feszült. Mint mondta, ő a szlovák állampolgárságáról nem mondott le – „miért is mondtam volna le?” –, szlovákok és magyarok itt mindig békességben éltek, a városban is, az iskolában is, ez a procedúra azonban megviseli. Elmondta azt is, hogy a helyi iskolában ő volt a kultúrfelelős, ugyanúgy volt szlovák, mint magyar műsor a rendezvényeken, „itt minden közösen ment”.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS