Mint az MNO megírta, jelentős vitát kavar Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetése Magyarország és Románia között, mivel a május elején hatalomra került Victor Ponta-féle szociálliberális kormány az esemény megakadályozására készül.

A Victor Ponta vezette kormány és a mögötte álló balliberális többség hatalomra kerülése másnapján már több olyan intézkedést fogadott el, amely közvetve vagy közvetlenül hátrányosan érinti a Romániában élő magyar kisebbséget. Az első hivatali napja során a kabinet nemcsak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar főtanszékét szüntette meg, de leváltotta a magyar prefektusokat, és a választási törvény módosításán is elkezdett dolgozni.

Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke Fráter Olivérrel, a magyar Országgyűlés Hivatalának képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: jelenleg az újratemetés utolsó szervezési részleteinek tisztázása zajlik. A román csendőrség és rendőrség képviselőivel is egyeztettek, ez Szász szerint a „több mint együttműködés szellemében zajlott”. Az alapítvány elnöke úgy véli, hogy a szervezési részletekkel jól állnak, és bízik benne, hogy az újratemetés megtörténhet az eredeti terveknek megfelelően, hiszen ez „fontos ünnepe az összmagyarságnak”.

Fráter Olivér megismételte, hogy az Országgyűlés Hivatala sürgeti a román felet: tegye egyértelművé, mit jelent egyet nem értése az újratemetéssel kapcsolatban. A hivatal tudni szeretné, hogy az egyet nem értés tűrést vagy tiltást jelent. Hozzátette, a magyar hatóságok azt várják a román féltől, közölje egyértelműen: megtiltják-e Nyirő földi maradványainak Romániába való behozatalát vagy nem. Rámutatott, amennyiben az egyet nem értés Nyirő József újratemetésének tiltását jelenti, akkor olyan megoldást találnak, amely nem csorbítja sem a román jogrendet, sem Nyirő József tisztelőinek lelki várakozásait.

Fráter Olivér bírálta Bunta Leventét, Székelyudvarhely polgármesterét, aki „nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a magyar álláspontot erősítse” a Nyirő-ügyben. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) polgármestere Fráter szerint „alattomos, sértő” állításokat fogalmazott meg, ezek után a román hatóságok azt feltételezték, hogy az újratemetés jobboldali ceremónia lesz, ami alaptalan feltételezés. Fráter alaptalannak nevezte az RMDSZ-hez közel álló magyar médiaorgánumok, továbbá a román sajtó azon vádját is, miszerint az író háborús bűnös lett volna.

Az Országgyűlés Hivatalának álláspontja szerint a Nyirő József újratemetésével kapcsolatban kialakult „magyar–román szakmai és politikai vitában” Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere „és társai” nem a magyar álláspontot erősítik. Fráter Olivér, a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottja az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kifejtette: a polgármester már a személyes tárgyalásokon is Nyirő József „nyilas múltjával és a vele szemben megfogalmazott antiszemitizmus vádjával kapcsolatosan rendkívül erős felvetéssel élt”. Hozzáfűzték: utóbb a román hatóságok és a román média is fasisztának, nyilasnak és antiszemitának minősítette az írót.

Mint hangsúlyozták, Bunta Levente nyilvánosan megtámadta a Nyirő József újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökét és a magyar Országgyűlés elnökét, az újratemetés védnökét. Ezek után a román hatóságok már azt kifogásolták, hogy a tervezett újratemetés „jobboldali ceremónia” lesz – jegyezték meg. A közleményben rámutattak, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó városi könyvtár igazgatója kijelentette, nem indokolt, hogy az intézmény felvegye Nyirő József nevét. Ezek után román civil szervezetek azt követelték, tiltsák meg Székelyföldön, hogy bármelyik közintézmény Nyirő nevét viselhesse – írták.

A hivatal arra is kitért, hogy a Bunta Levente „pártjához közel álló bukaresti magyar lap”, az Új Magyar Szó arról cikkezett, hogy Nyirő József háborús bűnös, és „ugyanezt a hamis vádat hangoztatja a román sajtó Nyirő-ellenes része is”. Mint kiemelték, bíznak abban, hogy a jövőben a Nyirő Józseffel kapcsolatban kialakult magyar–román vitában minden magyar ember a magyar álláspontot erősíti.


A magyar Külügyminisztérium szerdán tudatta, hogy a román külügyi tárca bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét Németh Zsolt külügyi államtitkárnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő bírálata és Nyirő József tervezett újratemetése ügyében. Füzes a héten egyébként az egyik román televíziónak adott interjújában arról beszélt, minél szélesebb körű autonómiát biztosítanak egy nemzeti kisebbségnek, tagjai annál jobban érzik magukat, annál inkább szeretnének lakhelyükön maradni.

Balog Zoltán miniszter a Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatos csütörtöki tájékoztatón a Nyirő József újratemetésére és a kialakult helyzetre vonatkozó kérdésre azt mondta: Nyirőt a NAT részének, nemzeti kincsnek tekintik, és bíznak benne, hogy a szakmai műhelyekben – a román–magyar vegyes bizottságban és a történészbizottságokban – a különböző szellemi, politikai elitek által vitatott személyiségek is a helyükre kerülnek.


Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő hamvait május 23-án ravatalozzák fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, ahonnan a Boldogasszony Zarándokvonat kegyeleti kocsijában szállítják a Székelyföldre, majd a tervek szerint május 27-én, vasárnap temetik újra a székelyudvarhelyi római katolikus temetőben.