A kályha mellett

Hegyi Zoltán

2012. február 20., hétfő 15:14
Ott hagytuk abba, hogy közelebb kell húzódni a kályhához, mert az ember melegségre vágyik. Megtörtént, éget. Ennél közelebb már nem lehet. A kályha maga a szeretet. Olyan, mint a kutya, nem vár viszonzást.

A kályhához könyvekkel kell menni, a kutya már ott van, nekitámasztja a hátát. Éjjel a kályha mellett olvasni és hallgatni, hogy a kutya valami ellenállhatatlanul vicceset álmodik, kiérdemelt kitüntetés. Egyébként a kutyával beszélgetni is kiválóan lehet, ha amúgy mással nem. Más hangok: más kutyák éji dala odakintről és archaikus népi imádságok a rádióból, Éri Péter, Vasvári Annamária és Vida Tóni népzenei műsorából.

Az, hogy az ember melegségre vágyik, egy Örkény-novella címe. Ez a vége:

A kályhás várakozásteljesen nézett rá. Gróh nekitámaszkodott a kályhának. Megvárta, míg át nem járja a meleg.

– Mostanáig – mondta aztán – az emberek nagy házakat építettek, és minden szobában raktak egy kályhát. Nem lehetne fordítva csinálni, Kreibich bácsi?

– Hogy fordítva? - kérdezte a kályhás.

– Nagy kályhákat kéne építeni – mondta ábrándozva Gróh –, s a nagy kályhákba kicsi házakat… Mit szól hozzá, Kreibich bácsi?

– Így első hallásra kissé szokatlanul hangzik – mondta némi gondolkodás után a kályhás. Hiába marasztalta az orvos, nemsokára elköszönt és hazament.

Másnap Gróh doktort a kórház sebészetéről szép csendben átvitték az elmeosztályra. Azóta ott él. Nem bánt senkit, és őt sem bántja semmi. Hátát a falnak veti, és szelíd mosollyal néz a semmibe.

Amikor az ember a hátát a falnak veti, már nincs mögötte semmi, csak a fal.

Hátat a falnak és megdögleni. (Bereményi–Cseh: Lee Van Cleef)

A kályha más. Támasz. Őselemet szelídít, tárol és transzformál, a tüzet. A meleg elér a vérig és máris vidáman száguld az agyba. Néha kizökkenek, mint a világ. Van, hogy tovább, mint lehetne. A falon túl.

A tükrön túl minden ugyanolyan. (Sexepil-dalszöveg, 1985)

Weöres is itt van a kályha mellett. Hajt a teljesség felé, sok munkája van már bennem. Ezt írja bele éppen a fejembe:

Szembe-fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.

Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

Bennem a létra. Csak az a baj, hogy pont úgy érzem magam, mint egy börleszkben, mászok és sorra hullanak ki a fokok, és a végén még a festékes bödön is a fejemre borul.

Nézem a könyv borítóját, Weöresről bennem koromnál fogva idősödő, bölcs ember képe él, Sanyi bácsi, akiről számtalan eszement anekdota kering a közös emlékezetben. A képen fiatal férfit látok, David Bowie-ra hasonlít a Low című lemez tasakjáról.

Minden Egy, barátaim, bele kell húznunk. A huszadik század legjobb kérdése alighanem az volt, hogy van-e élet a földön a rock and rollon túl.